Szórakozás

Nem állt félre a rendőri jelzésre, helyette nagy sebességgel árokba hajtott

autos(960x640)(13).jpg (sofőr, autós, vezető, )
autos(960x640)(13).jpg (sofőr, autós, vezető, )

A gépkocsi vezetője a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva nem állt meg, helyette nagy sebességgel továbbhajtott. Pórul járt.

A 63-as számú fő úton március 6-án a délutáni órákban az Abai Körzeti megbízottak ellenőrizni akartak egy Aba felől, Székesfehérvár irányába közlekedő Opel Astra típusú kocsit.

Az FMRFK tájékoztatása szerint a gépkocsi vezetője a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva nem állt meg, majd nagy sebességgel továbbhajtott. A rendőrök az autó után indultak, de a menekülő Opel vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet, ezért nem sokkal távolabb kisodródott az úttestről és az árokba hajtott.

A Fehérvár24 információi szerint a gépkocsi átvizsgálása során az egyenruhások kábítószergyanús növényi származékot találtak, amit lefoglaltak. Az autó vezetőjét, K. Tamást a nyomozók gyanúsítottként, utasait pedig tanúként hallgatták ki- nyilatkozta a Fehérvár24-nek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kiss Z. Edward.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik