Szórakozás

Öntudatlanul fekszik a kórházban Cipő

infuzio(960x640)(3).jpg (infúzió, betegség, kórház, )
infuzio(960x640)(3).jpg (infúzió, betegség, kórház, )

A Republic énekesnének életéért aggódnak a szerettei és a rajongói. A tegnapelőtt hajnalban súlyos szívproblémái miatt újra kórházba került zenész még mindig az intenzív osztályon van.

Mint ahogyan arról a Hír24 már beszámolt, Cipőt péntek hajnalban kellett kórházba szállítani. Akkor semmit sem árultak el az állapotáról, a Bors munkatársai azonban felkeresték a fővárosi kórházat, ahol megerősítették, hogy a zenészt náluk ápolják. Ottjártukkor az intenzív osztályhoz vezető folyosón, a padon kucorgott könnyben úszó szemmel, elgyötört arccal Cipő felesége, Zsuzsa, aki két gyereket szült a zenésznek.

(Fotó: Story-Best Archívum)

Nemcsak felesége, hanem zenésztársai is aggódnak. “Engem is nagyon megdöbbentett, amikor megtudtam, hogy csütörtökről péntekre virradóra valamiféle szívritmuszavar lépett fel nála, és azonnal kórházba kellett vinni. Jelenleg az intenzív osztályon van, mélyaltatásban, arra várunk, hogy visszatérjen. Azt egyelőre nem tudni, hogy meddig kell altatni, nyilván azért van erre szükség, hogy pihentebb állapotba kerüljön, mint volt. Szerencsére operálni nem kellett, de néhány koncertet lemondtunk – a tudtán kívül. Azért hangsúlyozom ezt, mert ha nem lenne mélyaltatásban, ő egészen biztosan nem engedte volna, hogy egyetlen fellépés is elmaradjon” – nyilatkozta a lapnak Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik