Szórakozás

Obama: köszönet és fogadtatás

Obama hálás, a tőzsde kevésbé, a világ vezetői reménykedőek, Magyarországon is hasonlóan, ám mérsékelten tartózkodóan fogadták a hírt a Miniszterelnökségen.

“Mindent, amit elértem, nektek köszönhetek (…)Mindnyájunknak részük van benne. Így kampányoltunk, és ezek vagyunk mi. Köszönöm” – írta Obama a közösségi portálon miután a nagy hírtelevíziók jelentették, hogy négy évre újra az Egyesült Államok elnökének választották. Kihívója, a republikánus Mitt Romney beszédében elismerte vereségét és gratulált Obamának.

Közben a távol-keleti pénzpiacokon, Tokióban és Szingapúrban gyengülni kezdett az euróval szemben amerikai dollár Obama választási győzelmének hírére. Szerda reggel az eurót 281,61 forinton jegyezték, a dollárt 218,78 forinton jegyezték a kedd esti 219,58 forint után. Elemzők ezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy Obama újraválasztásával valószínűleg nem lesz változás a központi bank szerepét betöltő Fed irányításában sem, ami azt jelenti, hogy marad a mennyiségi enyhítés politikája, ami végső soron gyengíti az amerikai fizetőeszközt.

Eközben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke közös közleményben fejezte ki örömét Obama újraválasztása kapcsán, és reményüket fejezték ki, hogy folytatódik az utóbbi négy évre jellemző szoros együttműködés: Brüsszel és Washington közösen lép fel a gazdasági és biztonsági kihívásokkal szemben.

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke többek közt arra emlékeztetett: az Unió és az USA a világ gazdasági kibocsátásának nagyjából a felét, a világkereskedelemnek pedig a harmadát adja. Az EP elnöke az reméli: minden felesleges befektetési és kereskedelmi akadályt sikerül lebontani, és 2015-re létrejöhet a transzatlanti egységes piac.

Gratulált az amerikai elnöknek Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára is. A dán politikus szintén azt reméli, hogy a további szoros együttműködésnek köszönhetően a katonai szervezet a gyorsan változó világban is hatékony tud maradni az új fenyegetésekkel szemben.

A China Daily a győzelem hírére azt írta: Obamának a Kínával való kapcsolatok stabilizálására kell törekednie. Felmérésekből arra lehetett következtetni, hogy a kínaiak többsége Obamával rokonszenvezett és a pekingi politikai vezetést zavarta, hogy Mitt Romney kampányában gyakran bírálta Kínát.

Magyarország továbbra is stratégiai szövetségesének tekinti az Egyesült Államokat, és arra törekszik, hogy a kétoldalú kapcsolatok változatlanul erősek maradjanak – mondta a Miniszterelnökség nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Kossuth Rádióban.

Kumin Ferenc azt hangsúlyozta : mivel az ország vezetésének “színezete” nem változik, így valószínűleg az alapvető irányok sem fognak, viszont néhány olyan pozícióban, amely fontos Magyarország megítélése szempontjából, várható változás, ilyen például a külügyminiszteri poszt.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy bár politikai iránya miatt a republikánus párt közelebb áll a magyar jobbközép kormányhoz, hiba lenne az amerikai pártokat teljes mértékben megfeleltetni az európaiaknak.

 

Mint az ismert korábbról Amerikai Egyesült Államok polgárai 45-ik elnöküknek újra Barack Obamát választották meg. Az ohioi eredmények megjelenésével egyértelművé vált, hogy Barack Obamának sikerült 290 elektori szavazatot összegyűjten, 50-49 százalékos aránnyal.

 

Fotó: Steve Post / EPA

Az elnökválasztási kampány során végig az volt a kérdés, Obama meg tudja- e védeni eredméyneit. Annak elelnére, hogy számos külpolitikai sikerrel rendelkezett, lezárta az iraki háborút, elindította az afgán csapatok kivonását és legyőzte Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét, a World Trade Center elleni támadás kitervelőjét, kérdéses volt, hogy a belpolitikáját hogyan értékelik az amerikaiak. .

A Bush-adminisztráció egy 1930 óta nem tapasztalt gazdasági recessziót hagyott maga után, melyet 4 év alatt nem sikerült orvosolni, és egészen júniusig kétrdés volt, hogy a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyja-e Obama kulcsfontosságú intézkedését: az egészségügyi törvényt, mely a szociálisan hátrányos emberekre terjesztette ki a támogatást.

Fotó: Damon Winter/The New York Times

Az Exit Poll adatai szerint a demokrata elnököt, a nők, a fiatalok, a városiak és az amerikai kisebbség választotta meg. Az afro-amerikaiak 93 százaléka, a spanyol ajkúak 69 százaléka Obamára szavazott. Ehhez hozzásegített, hogy Mitt Romney nem tudta megszólítani az etnikai kisebbségeket. A fehér szavazókat, viszont annál inkább, akiknek 59 százaléka adta voksát a republikánus jelöltre.

Mitt Romney az eredmények után többek közt azt mondta: “országunk kritikus ponton van. Nekünk polgároknak fel kell emelkednünk a helyzethez és szolgálnunk kell országunkat.Minden erőnkkel az előbbre jutást kell támogatni. Hiszek Amerikában, hiszek az amerikai népben”

Fotó: NBC

Obama a demokrata és a republikános párt együttműködését kilátásba helyezve és ígéretet tett arra, hogy Romney-val összeülnek beszélgetni. Obama azt hangsúlyozta: “országunk jövője tőlünk függ, és mindent mindent megteszek azért, hogy ezt elnökként segítsem.”

Fotó: Damon Winter/The New York Times

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik