komár lászló (komár lászló, )
Szórakozás

Ekkor lesz Komár László rendhagyó temetése

Döme Barbara
Döme Barbara

2012. 10. 25. 11:30

Bár sokan arra számítottak, hogy már a következő héten elbúcsúztatják Komár Lászlót, temetésére csak másfél hét múlva kerül sor.

Korábban a témában:

A világhálón terjed egy közlemény, melyben arra kérik az elhunyt énekes rajongóit, osszák meg a temetés időpontját és helyszínét, hogy minél többen elbúcsúzhassanak a hírességtől.

Ebből kiderül, hogy az elmúlt héten elhunyt Komár Lászlót november 6-án, 13 órakor helyezik végső nyugalomra az Újköztemetőben (Kozma utca 8-10). A szervezők azt kérik a rajongóktól, hogy a gyászruhára tűzzenek színes szalagot, vagy viseljenek színes sálat, mert “Laci is így szeretné”.

Mint ahogyan arról beszámoltunk, Komár László hosszan tartó súlyos betegségben hunyt el. Családtagjai és ő maga is tudta, hogy nagy a baj, de a gyilkos kórral sokáig sikeresen felvette a harcot. A közelmúltban azonban sajnos már nem tudott megbirkózni a betegséggel, és saját otthonában örökre lehunyta a szemét.

komár laci (komár laci)

Kommentek

Lefotózták: így pusztít egy fekete lyuk az űrben
VV Olivér sörrel ment vezetni, Cristofel el sem tudott indulni