Szórakozás

Női stricit fogott a szentesi rendőrség

prostitualt(210x140)(3).jpg (prostituált, kéjelgés, )
prostitualt(210x140)(3).jpg (prostituált, kéjelgés, )

Kitartottság bűntette és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a Szentesi Rendőrkapitányság egy 32 éves szegvári nőt

A rendőrség ügyeletére a sértett testvére jelentette be, hogy tudomása szerint hozzátartozóját egy szegvári lakásban fogva tartják – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A rendőrök azonnal kimentek a megadott címre, ahol meg is találták a 23 éves nőt.

Kihallgatása során kiderült, hogy a sértett és a gyanúsított kezdetben megegyeztek abban, hogy közösen folytatják a „legősibb mesterséget”, és a bevételt a költségek levonása után felezik. Mivel azonban a fiatal nő egy fillért sem kapott, sőt a teljes bevételét le kellett adnia, ki akart szállni az „üzletből”. Ezt azonban a 32 éves nő nem engedte, több alkalommal megverte és azzal fenyegette, hogyha elmegy, akkor a családjának esik bántódása. A sértett végül egy SMS üzenetben kért segítséget a testvérétől, aki ezután értesítette a rendőrséget.

A Szentesi Rendőrkapitányság a 32 éves szegvári lakost őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik