Szórakozás

Vadul buliznak az olimpikonok

buli (buli, )
buli (buli, )

Miután a legtöbb sportoló már túl van az olimpiai küzdelmeken, igyekeznek a versenytársaikhoz hasonlóan az alkoholt is legyűrni. Elég kevés sikerrel.

Vasárnap Londonban kialszik az olimpiai láng, ám a versenyek okozta eufória és a levezető partik másnapos fejfájása megmarad. Az olimpikonok ugyanis nemcsak a sportban járnak elöl, de a mulatozásban is. Ryan Lochte alkoholban és nőkben gazdag estéjének dokumentációját már láthattuk, ahogy Gijs van Hoecke szó szerint eszméletlen partiját is. De természetesen rajtuk kívül is akadt, aki megpróbált éjszaka is bajnok lenni. Csak éppen a szervezetüknek nem szóltak, hogy akkor most átállnak a proteinturmixról az angol sörökre.

Az ausztrál evezős Joshua Boot bulija annyira jól sikerült, hogy nemcsak a helyi éjszakai élet szépségeit, de a börtöncellák kényelmét és az egészségszolgáltatás minőségét is felmérte. A huszonegy éves sportolót őrizetbe vették, miután részegen betört egy kirakatot. Majd a fogdában összeesett, aminek következtében össze kellett varrni a fejét.


Se bilinccsel, se anélkül nem ment neki az evezés

Jean Basson dél-afrikai úszónak szintén a szabályokkal gyűlt meg a baja, amikor az egyik bár táncparkettjén vetkőzni kezdett. A ködös Albion törvényei ugyanis előírják, hogy a férfiaknak kötelező a felső ruházat a kiszolgálóipari egységekben. Így egy biztonsági őr szépen kidobta az izmait közszemlére tevő medencekirályt.

A hazája közönsége előtt bronzot összeúszó Rebecca Adlington az egyik sportmárka gálájáról volt kénytelen távozni barátai segítségével, miután ő már menni nem tudott. Főleg, miután véresre rugdosta a lábát, egyelőre ismeretlen körülmények között.

A hollandok kiválósága, Dion Dreesens az alkoholt jól bírta, viszont a vágyait nem tudta visszafogni. Így már az egyik klub előtt magára kapta alkalmi partnerét, aki egy forró öltánccal növelte az úszó vérnyomását.

Jessica Hardy amerikai úszónőnek pedig az észlelésével voltak gondok. Ugyanis nem vette észre, hogy tánc közben leesett a bronzérme, és az üres szalaggal a nyakában ment vissza az olimpiai faluba.


100 métert úszott, hogy megszerezze, fél litert ivott, hogy elveszítse

Ajánlott videó

Olvasói sztorik