Szórakozás

Két boltban is „vásároltak” a trükkös tolvajok

Csütörtök délelőtt Sárkesziben egy bolti lopást követően autóval menekült egy tolvaj a megszerzett zsákmányával.

Délelőtt tíz órakor egy férfi állt a pénztárhoz Sárkesziben egy élelmiszerüzletben, látszólag azért, hogy fizessen. De mégsem ez történt. A férfi átadta a pénztárosnak a két doboz cigarettát, a két öngyújtót és a nyolc üveg féldecis körtepálinkát, majd arra hivatkozott, hogy nincs nála pénz, és a parkolóban lévő autójához kísértette magát a bolt alkalmazottjával. A holmikat autóba rakta, trükközött még egy kicsit, hogy van is pénze meg nincs is, majd beült az autóba és elhajtott. A várakozó Mercedesben további két személy ült.

A rendelkezésre álló adatok alapján a keresett személyautót Jenő területén pillantották meg a Polgárdi Rendőrőrs járőrei. Az autó egy üzlet előtti parkolóban állt, ketten ültek benne. A sofőr akkor jött ki az üzletből, amikor a rendőrök megérkeztek. Kiderült, hogy a boltból kilépő férfi ezúttal is ugyanazzal a trükkel próbálkozott. A pénztárnál azt mondta, hogy a járműben maradt a pénztárcája. Itt azonban a boltos nem adta oda neki az összekészített árut, hanem ragaszkodott ahhoz, hogy előbb hozza be a pénzt.

Az intézkedő járőrök a Mercedesben megtalálták a sárkeszi boltból elvitt holmit. Az autót vezető 37 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a lopás miatt. Az autóban vele együtt utazó 21 éves budapesti nő és 29 éves érdi férfi tanú az ügyben. A szabálysértési értékre „vásároló”, de nem fizető férfit őrizetbe vették a Polgárdi Rendőrőrs nyomozói- mondta el a Fehérvár24-nek R. Szabó Ágnes rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik