Szórakozás

Az összeomlás szélén az X-Faktor kismamája

Shodeinde Dorka egyre nehezebben viseli, hogy anyaként, feleségként és versenyzőként is helyt kell állnia egyszerre.

A 19 éves lány a nézői szavazatoknak köszönhetően megmenekült a tehetségkutató szombati döntőjében. Miután a mentorok nem tudták egyértelműen eldönteni, hogy a két párbajozó közül, Szabó Mariannak vagy Dorkának szavazzanak bizalmat, a műsor történetében először, kinyitották a nézői szavazatokat tartalmazó borítékot.

Az élőshow-n ott volt Dorka apukája is, aki a Bors című napilapnak elárulta, félti lányát, mert úgy véli, nem tudja feldolgozni azt, hogy mennyi minden történt vele az elmúlt egy évben. Nem csak feleség lett és gyereke született, de még az X-Faktor miatt is hatalmas nyomás nehezedik rá. A férfi szerint, lánya az összeomlás szélére került, de ugyanakkor elég erős ahhoz, hogy túllendüljön rajta, és ebben a családja is segítségére lesz.

Dorka a napilapnak megerősítette édesapja véleményét, mint mondta, túl sok minden történt vele mostanában, ráadásul az is nagyon megviselte, hogy hosszú ideig egyáltalán nem számíthatott a szüleire, amiért azok csak nehezen tudták elfogadni lányuk vejét. De ígéri, a jövőben új erőre kap majd, mert ezentúl már a családja is mellette áll.

AJÁNLOTT LINK:

Idegileg kikészült Shodeinde Dorka (Bors)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik