Pályán kívül

Kiölte a fanatizmust az agyműtét a szurkolóból

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2016. 03. 14. 09:04

A 45 éves Jayne Reffin kis túlzással születése óta megszállott szurkolója volt a Hull Kingston Rovers rögbicsapatának. A nő nemrégiben 17 órás agyműtéten esett át, melynek során daganatot távolítottak el szervezetéből az orvosok. Azóta pedig egyszerűen unalmasnak találja a sportot – írja a Mirror.

Szakértők szerint a jóindulatú tumor már tíz éve ott volt a hölgy agyában, de csak 2014. februárjában fedezték fel, mikor elment hallásvizsgálatra. Két hónapra rá már a műtőasztalon feküdt, és előtte felhívták a figyelmét a sebészek, hogy jelentős negatív következményei is lehetnek a beavatkozásnak.

A műtét miatt kellett lemondanom egy franciaországi túrát, ahova természetesen a rögbi miatt mentem volna. Félelmetes, hogy az egyik végletből a másikba estem. Fanatikus voltam, de most már szívesebben sütök

– nyilatkozott Jayne Reffin.

Óriási szurkoló voltam, a házamban minden piros-fehér, a konyhámtól kezdve a kanapén át a fürdőszobáig. Még a kutyám is egy játékosról kapta a nevét. Szezonbérletem volt, de a műtét óta nem érdekel. Megjelentem az összes hazai és idegenbeli meccsen. A férjem és a gyermekeim még mindig járnak, de engem már nem hat meg.

Hozzátette, mindig elsőként állt sorba az új mezekért és a meccsjegyekért. Ma viszont már a legnagyobb városi rivális Hull FC elleni derbi sem vonzza őt a lelátóra.

Közömbös számomra a sport, unottan nézem a játékot. Nagyon érdekes, nem tudom megmagyarázni, de még az idegsebészem sem.

 

Kommentek

Lazio's German forward Miroslav Klose (back, unseen) celebrates with his teammates after scoring during the Italian Serie A football match between Lazio and Atalanta at Rome's Olympic Stadium on March 13, 2016. / AFP / ANDREAS SOLAROÉlő adásban hányta el magát a kommentátor
Meghalt Verebes József, a Mágus