Pályán kívül

Nahát: összefog Janics Natasa és Nagy László

Kávézót nyit Szegeden a kajakos és a kézilabdázó, a város köztiszteletben álló sportolói. A hely neve Lojalitate Maximus lesz.

Közös sajtótájékoztatót tartott Szegeden Janics Natasa olimpiai bajnok kajakos és Nagy László kézilabdázó.

Előbbit a Győr, utóbbit a Veszprém engedte el az eseményre, mindkét klub egy-egy kísérőt is biztosított a kimenőhöz. A testőrök a két sportoló minden mozdulatát figyelték, nehogy véletlenül valamelyikük aláírjon bármiféle szerződést.

“Már régóta érzem, hogy Szeged a második otthonom, imádom a Kárász utca tisztaságát, az emberek megbecsülését, szeretem, ha megállítanak a utcán, és biztatnak, pacsiznak velem. Sokat kaptam a várostól, és szeretnék is visszaadni neki valamit” – indokolta második vendéglátóhelyiségének megnyitását Janics Natasa.

“Nyitott, befogadó helyet szeretnénk, ahol heti akciók várják majd a vendégeket. Hétfőnként egyet fizet kettőt kap megoldás keretében ihatnak feketét, hétvégente whiskey-kóla akció lesz. Az alkoholos italok beszerzéséért a férjem felel majd” – folytatta Janics.

A kajakos is beáll néha a pult mögé, és így tesz Nagy László is. “Megmondtam pár éve, hogy idehaza csak Szegeden tudom elképzelni a pályafutásomat, így is lesz. Csak előbb lehúzok pár évet Veszprémben a pályán. A kávézó csak egy üzleti vállalkozás. Szeretnénk mindent hitelesen és tisztán működtetni. De el is várom a szegediektől, hogy tisztelettel lépjenek be, a biztosítást már meg is kötöttük a helyre” – így a kézilabdázó.

Hogy miért fogott össze a két sportoló?

“Mindig tiszteltem Natasa egyenes, lojális, lokálpatrióta és hazafias érzéseit, gondolkodásmódját. Igazi példakép, akinek ami a szívén, az a száján. Az őszinteség manapság nagy erény, kár, hogy kevesen élnek vele” – indokolta a bizniszt Nagy.

“Jóban vagyok Lacival, mikor Portugáliába utaztam edzőtáborba a magyar szövetség pénzén az elmúlt években, mindig megálltunk egy kicsit Barcelonában, elvitt minket jó pár szórakozóhelyre a Ramblán. Ott lestünk el néhány ötletet a szegedi kávézóhoz. Várom, hogy együtt dolgozzunk” – így Janics.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondták, nem olcsó köpködőt szeretnének nyitni, hanem igényes helyet, ahol mindenki megtalálja a számításait.

A HÍR TERMÉSZETESEN NEM IGAZ, CSAK ÁPRILIS 1-JE SZELLEME IHLETETT MEG MINKET! VIDÁM ÜNNEPET!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik