Forma-1

Verstappen álomrajttal előzte meg Hamiltont, de legyőzni így sem tudta

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP

Pályafutása 98. futamgyőzelmét aratta Lewis Hamilton, aki a pole-ból indulva nyerte meg vasárnap a Spanyol Nagydíjat. A hétszeres világbajnok brit szombaton pályafutása során a 100. alkalommal szerezte meg a rajtelsőséget.

Hamilton sikerével utolérte Michael Schumachert, ők ketten hat-hat alkalommal nyerték meg a Spanyol Nagydíjat. A brit sorozatban ötödik alkalommal.

Kapcsolódó
Már-már űrrekordnál tart a Forma-1 világklasszisa
Lewis Hamilton századszor lett az edzés leggyorsabbja.

Max Verstappen tökéletesen kezdte a versenyt, agresszív volt a rajt után, így sikerült megelőznie Hamiltont. A futam második felére ugyanakkor gumiproblémái akadtak, brit riválisa pedig a hajrára még be tudott iktatni egy plusz kerékcserét is, ami aztán meghozta számára a győzelmet, az utolsó körökben ugyanis levadászta és megelőzte a hollandot, 14 pontra növelve az előnyét. A szezon eddigi négy futamából hármat a címvédő nyert, egyszer pedig második lett. Verstappen elvitte a leggyorsabb körért járó plusz pontot.

A rajt:

A harmadik helyen Valtteri Bottas végzett, aki az 52. körben a frászt hozta csapatára, ugyanis nem nagyon akarta maga elé engedni Hamiltont. Végül megúszta a Mercedes a csapaton belüli keménykedést.

A Bottas-Hamilton csata:

Ami a mezőny többi részét illeti, volt némi csata, de a mostani nem tartozik az izgalmasabb futamok közé. Charles Leclerc lett negyedik, mögötte pedig Sergio Pérez, Daniel Ricciardo, Carlos Sainz, Lando Norris, Esteban Ocon és Pierre Gasly volt a pontszerzők sorrendje.

Egyedül Cunoda Juki nem tudta befejezni a futamot, aki alatt leállt a Red Bull.

sofascore.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik