Forma-1

Meghatódott a rajtrácson a Williams kisvárdai szerelője

24.hu
24.hu

2017. 07. 26. 14:16

A 36 éves Jánvári Zsolt hatalmas utat tett meg a Forma-1-ig. A kisvárdai szakember családjában négy autószerelő is volt, vele pedig közölték, hogy autóvillamossággal fog foglalkozni, mert ahhoz csak az egyikük ért – derül ki a GPHíreknek adott interjújából.

Jánvári az utolsó osztályt végezte el a nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakközépiskolában, mint autóvillamossági szerelő, utánuk megszűnt a képzés.

Az autóversenyzés sokáig nem érdekelte, csak fél szemmel figyelte a híreket. Aztán 8-9 év után unalmasnak találta a családi vállalkozást, kalandra vágyott, így felköltözött Budapestre – ott talált rá a Szalay Dakar Team hirdetésére.

Kezdett ráérezni az autósport világára, ahol csak a győzelem számít, de valami eltört benne a terepralisoknál. Azt gyanította, hogy túl sokat tankolnak, ezért elkezdett kifejleszteni egy rendszert, hogy pontosan mérhessék az üzemanyagszintet.

Mit szüttyögsz már megint ezzel a hülyeséggel?! Ez nem a Forma-1 – rivallt rá az akkori főnöke, aki sokallta, hogy Jánvári egy hete foglalkozik a problémával.

Ekkor lett az F1 az igazi célja. Kiköltözött Angliába, mindent a nulláról kezdett. Két hónapig “egy pakisztáni taxis garázsban dolgoztam, hogy legyen bevételem, amíg találok jobbat.” Utána prototípusokat és katonai járműveket tesztelt Millbrook Proving Groundban, ahol huszonöt év titoktartást írattak alá vele, amikor távozott. Merthogy visszatért a versenyzéshez, egy ügyfélcsapathoz.

Közel került a Red Bull F1-es csapatához is, de akkor még az angolja nem volt megfelelő, így elszegődött a Hyundai WRC csapatához Németországba.

Nyolc hónap után arra jutottam, hogy nem érdemes folytatni, mert nem akar mindenki nyerni abban a csapatban.

Lecsapott hát a McLaren GT ajánlatára. A munkahelye Wokingban volt, egy utcára a Forma-1-es részlegtől. Az F1-esekhez nem sikerült átjelentkeznie, ám bekerült a Williamshez. Egy interjú során korábban is közel került a csapathoz, a második próbálkozásánál pedig már semmi nem jött közbe: 2016 márciusától a support team tagja lett az egyik legpatinásabb F1-es csapatnál.

Egy kollégája betegsége miatt két hónap után már egyedül kellett megcsinálnia egy futamot, éppen a Magyar Nagydíjat.

Két éve még a lelátóról néztem lefelé, most meg a rajtrácsról nézek fel a lelátóra… Óriási büszkeség volt. Ki kell állnunk az autó mögé, amikor szól a fogadó ország himnusza, hát azt az emléket a mai napig megkönnyezem.

Végül 11 futamon át dolgozott önállóan, majd a szezon végén felkérték, hogy legyen teljes állásban a versenycsapatnál. Jelenleg a Williamsnél ő csinál “mindent, ami elektronikus”, nem csak az autón.

A kommunikáció, a komoly számítástechnikai infrastruktúra kiépítése a garázsban, a jelzőrendszerek, még a gumiállvány jelzőlámpái is hozzánk tartoznak, mert különböző színkódokkal jelzik a kerékcserés srácoknak, hogy ki melyik kereket vegye magához. Az összes ilyen berendezés prototípus: nem megvesszük a boltban, hanem mi magunk gyártjuk le őket.

És még mindig a győzelem, méghozzá a Forma-1-es vb-győzelem. Hogy a Williamsszel, vagy más csapattal, az még kiderül.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.