Forma-1

Hamilton a király, a Ferrari kivérzik

Lewis Hamiltont magasztalja a lapok többsége világszerte, miután a hétvégén megnyerte a hazai F1-es futamát, ezzel egy pontra megközelítette a ferraris Sebastian Vettelt az összetettben. Hamilton ötödször nyert Silverstone-ban, Vettel viszont egy késői defekt miatt a dobogóról is lecsúszott.

Angliában Mansellhez hasonlítják

“Hamiltont sokan bírálták, mert a hét során elbliccelt egy promóciós eseményt Londonban – fejtegette az Independent. – Ezzel a megsemmisítő győzelemmel viszont biztosan megbocsátanak neki, a Mercedes-pilóta ismét sínen van.”

A lap csodálja Hamilton energiáit, mert az időmérőn “Nigel Mansell-i erőt mutatott”, megnyerte a futamot, majd még a szurkolói zónában is jutott ideje ünnepelni. “Egy pilótának nagyon nehéz a futam után nem önmagának lennie, hanem azt hozni, amit valaki elvár tőle. Lewis ezt kivételesen jól kezelte” – állítja az Independent.

Végül a lap idézi még David Coulthard karakteres véleményét is: “Lewis Hamilton szomjazza a nagyságot, és ezért fel kell néznünk rá.”

BBC: “Az igazi dráma Hamilton mögött zajlott, aki könnyedén szerezte meg 57. futamgyőzelmét. Húsz ponttal Vettel mögött kezdte a silverstone-i versenyt, ahol minden összejött neki.”

Guardian: “Vettel jól leplezte csalódottságát, de Hamilton angliai tempója alaposan feladta neki a leckét a következő, magyarországi futamra, amely az utolsó lesz a nyári szünet előtt.”

Mirror: “A közönségkedvenc faképnél hagyta riválisait, és elhallgatta kritikusait.”

Olaszország a Ferrarit gyászolja

La Stampa: “A Ferrari kipukkadt. Hamilton elvitte a show-t.”

La Repubblica: “Ismét felborult a világ egyensúlya, most a Ferrari retteghet.”

Corriere della Sera: “Hamilton nyert. Vettel és a Silverstone nevű rémálom.”

Gazzetta dello Sport: “Hamilton az angol király, sötét nap a Ferrari számára.”

A Mundo már kivérző Ferrariról ír

El País: “Senki sem tudta meglepni odahaza Hamiltont. Ezúttal a pálya is a brittel volt, akinek kétség sem fért a diadalához.”

El Mundo: “Szerencsére nem maradtak el az érzelmek. Max Verstappen nagyot párbajozott Vettellel, akinek meg kellett hajolnia a félelem nélkül versenyző holland agresszivitása előtt. Az ideges és meglepett németnek sokba kerülhet ez a verseny. A Ferrari lassan kivérzik.”

La Vanguardia: “Silverstone Hamiltoné.”

Nő a nyomás Vettelen az osztrákok szerint

Kurier: “Ennél simább futamot nehéz elképzelni. Pole pozíció, végig éllovas helyezés, leggyorsabb kör, győzelem. Hamilton volt a hétvége embere, aki ötödször nyert otthon.”

Der Standard: “Silverstone-i erődemonstrációjával Hamilton újra izgalmat vitt a címért folyó versengésbe. Egyre erősebb a nyomás Vettelen, akit gumiproblémái visszavetettek a cél előtt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik