Forma-1

Forma-1: Verstappen rögtön megnyerte az első versenyét a Red Bullal

A két Mercedes már az első körben kiütötte egymást.

A F-1-es világbajnokság idei szezonjának ötödik versenyét rendezték Barcelonában. A Spanyol Nagydíj első köre drámaira sikeredett. A mind a négy futamot behúzó Nico Rosberg az első kanyarkombinációban megelőzte Lewis Hamiltont, aki néhány méterrel később megpróbálta visszaelőzni a németet. A kanyar előtt Rosberg védte a pozícióját, Hamilton pedig a fűre sodródott, elveszítette uralmát az autója felett, és kiütötte csapattársát.

Azonnal bejött a safety car, az újraindítás után pedig Daniel Ricciardo vezetett Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. előtt. A nyolcadik körben Sebastian Vettel már dobogós helyen autózott, miután megelőzte a Toro Rosso spanyol versenyzőjét.

Közben a két Mercedes-pilóta bukósisakban sétált be a csapat motorhome-jába. Az esetről először Niki Lauda mondta el a véleményét, aki a britet hibáztatta:

Ez butaság volt, megnyerhettük volna a versenyt. Lewis túl agresszív volt. Beszélnem kell velük, mielőtt többet mondanék.

Vettel hiába haladt a harmadik helyen, a 29. körben feltett lágy gumik nem váltak be. Nyolc körrel később ismét jöhetett be, így hátrányba került Kimi Räikkönennel és Verstappennel szemben. Később Ricciardo is érkezett kereket cserélni, majd a negyedik helyre jött vissza. A holland és a finn más taktikán volt, így az volt a kérdés, hogy egy kiállással képesek-e végigcsinálni a futamot.

19 körrel a verseny vége előtt Raikkönen egy másodpercen belülre ért a hollandhoz képest, így már használhatta a DRS-t a kijelölt zónában. Közben a Red Bull ausztrálja is remek tempót ment, és egyre közelebb lopódzott Vettelhez.

A hazai szurkolók nagy kedvence, Fernando Alonso sem élete legjobb spanyol versenyét futotta, motorhiba miatt kénytelen volt feladni a futamot.

Hét körrel a leintés előtt Ricciardo már Vettel előtt volt, de a négyszeres világbajnok egy remek manőverrel visszavette a harmadik helyet.

Az élen Raikkönen hiába haladt nagyjából fél másodperccel Verstappen mögött, előzni nem tudott. A fiatal holland így élete első versenyét rögtön megnyerte a Red Bullal, összességében ez volt a huszonnegyedik versenye.. A dobogóra még Vettel állhatott fel, miután az utolsó előtti körben Ricciardo bal hátsó defektet kapott.

Verstappen ezzel minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett a száguldó cirkuszban. Az idényt még a Toro Rossónál kezdő szupertehetség még csak 18 éves, Vettel rekordját adta át a múltnak. A Red Bull korábbi pilótája 21 évesen nyert először versenyt.

Az osztrák alakulat a 2014-es belga versenyhétvége után ünnepelhetett ismét futamgyőzelmet.

A Spanyol Nagydíj végeredménye:

Olvasói sztorik