Forma-1

Életveszélyes az F1-es gumihelyzet?

massa silverstone (forma-1, massa, pirelli, defekt, silverstone, )
massa silverstone (forma-1, massa, pirelli, defekt, silverstone, )

Az ismétlődő defekteket hozó Brit Nagydíj után az F1-s szereplők egyhangúlag arról beszéltek, hogy a helyzet biztonsági szempontból elfogadhatatlan és tarthatatlan. Szorult helyzetben a Pirelli.

Lewis Hamilton nagy eséllyel megnyerhette volna a vasárnapi Brit Nagydíjat, ha a 8. körben nem robban le a bal hátsó gumija. Ő volt az első, de messze nem az egyetlen, akivel ez történt, később Felipe Massa, Jean-Eric Vergne és Sergio Perez Pirellije is így adta meg magát.

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda “életveszélyesnek” bélygezte a gumihibákat, és a Red Bull főnöke, Christian Horner is azt hangsúlyozta, hogy ebből előbb-utóbb sérülés lesz.

A végül negyedikként beérő Hamilton is keményen kritizálta a helyzetet:

“A biztonság a legfőbb kérdés, ez így elfogadhatatlan. Ott volt a gumitesztünk, igyekeztünk javítani a gumikat, így négy durrdefekt elfogadhatatlan. Csak akkor lépünk valamit, ha valaki megsérül?! Az FIA-val felesleges is tárgyalni, ha maguktól nem lépnek semmit, az önmagáért beszél.”

Hamilton valószínűleg arra utalt, hogy a versenyzők szervezete, a GPDA már hetekkel ezelőtt levélben jelezte az FIA-nak a biztonsági aggályait, a felügyelőszervezet azonban, tartva magát a szabályokhoz, eddig nem lépett közbe, a csapatok teljes egyetértése híján nem kerültek pályára élesben az újabb, javított gumik.

A volt csapattárs, Jenson Button is hasonlóan bosszúsan nyilatkozott a futam után, kiemelte, hogy mennyire veszélyes a leszakadó gumi – Kimi Räikkönennek jutott pár darab Vergne abroncsából, és Fernando Alonso is csak a refelxeinek köszönhette, hogy nem kapta telibe Perez bal hátsóját.

“Öt gumi szállt el a hétvégén (Pereznek már az utolsó szabadedzésen is volt egy esete – a szerk.), ez komoly probléma, valamit tenni kell. Emiatt nem vezetünk másképp, de azért aggasztja az embert. Defekt 300-nál, ahogy Checóval történt, ez így nincsen jól. Nem is csak az autóban ülő pilótára jelent veszélyt, hanem a többiekre is. A követőket fémet is tartalmazó gumidarabok találják el. Ez így nem mehet tovább. Nem kell ezt ragozni, mindenki számára világos.”

Alonso kiemelte, hogy szerinte nem a kerékvetők okozták a problémákat.

“Pereznél nagyon ijesztő volt, nagy mázlim volt, talán egy centivel kerültem el a gumiját. De nem a kerékvetők miatt volt ez. Hogy őszinte legyek, én nem kerültem őket, nem is lehetséges, amikor versenyzünk, ennyire nem lehet figyelni a kanyarkijáratokban. És amúgy is, már 12 éve versenyzek, és sosem volt még ilyen gond Silverstone-ban. Nyilvánvalóan gond van, de a megoldást mi sem tudjuk, ez a Pirelli dolga.”

Az egyik “áldozat”, Massa így beszélt:

“Fantasztikusan rajtoltam, nagyon jól mentem, a 3-4. helyen jártam, amikor megtörtént az a nagyon veszélyes eset. De nem csak velem, másokkal is. Hirtelen az utolsó helyen találtam magam, pedig ma a dobogón végezhettem volna. De mindent egybevetve nem mondhatom, hogy elégedetlen vagyok a 6. hellyel, azonban a gumihelyzet elfogadhatatlan. Ilyen sebességnél nagyon veszélyes és az elrepülő darabok másokat is veszélyeztetnek.”

A Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery ezt nyilatkozta a versenyt követően:

“Nem volt előre látható, ami ma történt. Valami újat, az eddigiektől különböző hibát láttunk. Már elkezdtük az elemzéseket, meg kell értenünk, hogy mi történt ma a pályán. Ha végeztünk a vizsgálatokkal és megvannak az adatok, utána ugorhatunk neki a javításnak.

“Komolyan vesszük, ami ma történt, és azonnal jelentkezünk a válaszokkal, amint megtaláltuk őket. Addig felesleges találgatni. Azt azonban kizárhatjuk, hogy az elsőként itt bevetett gumikon használt új ragasztási módszernek köze lenne a hibákhoz. Talán a pálya karakterisztikája nem fekszik a 2013-as gumijainknak, de felesleges spekulálni, megvizsgáljuk a tényeket és utána döntünk, mi legyen a következő lépés.”

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt szerdára rendkívüli ülésre hívta össze a csapatok vezetőiből álló Forma-1-es Sportbizottságot, amelyen a Pirelli megjelenése is elvárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik