Foci

BL: otthon ikszelt a Real, történelmi győzelem Lipcsében, Sallaiék megtréfálták a Dortmundot

Kassai Viktor szeme láttára lőtt hetet idegenben a Liverpool, Moszkvában szaladt bele egy nagy pofonba a Sevilla, a Manchester City nyerte a Napoli elleni rangadót. A Bajnokok Ligája 3. fordulójának keddi eredményei.

A H csoportban rendezték a Bajnokok Ligája 3. fordulójának egyik keddi rangadóját, a címvédő Real Madrid fogadta a Tottenhamet. Hazai helyzetekkel és egy Ronaldo-kapufával indult a találkozó, majd angol oldalon maradt el egy tizenegyes, hogy aztán egy öngóllal vezetést szerezzen a Spurs: Varane-ról pattant a labda saját kapujába. A félidő végét megnyomta a Madrid, Kroos pedig kiharcolt egy tizenegyest, amit a BL-gólrekorder Ronaldo értékesített.

A második játékrész eleje is a Realé volt, aztán az utolsó húsz percbe érve a Tottenhamnek volt két gólszerzési lehetősége, Navasnak kellett bravúrokat bemutatnia, az elsőnél, Llorente kísérleténél talán még a spanyol drukkerek is gólt láttak már. Lüktetett a meccs a lefújásig, viszont a végeredmény maradt 1-1, amivel a Tottenham lehet elégedettebb.

A csoport másik mérkőzésén sokáig érett a meglepetés, az APOEL Nicosia ugyanis gólnélküli első félidő után vezetést szerzett hazai pályán a Borussia Dortmund ellen. Sokratis aztán gyorsna felelt, de nem tudta behúzni a győzelmet a Dortmund nagy meglepetésre, így mindössze egy pontja van, csak jobb gólkülönbsége miatt előzi a ciprusi együttest. A magyar válogatott Sallai Roland a 72. percben állt be csereként, addigra már kialakult az 1-1-es végeredmény.

A többi pályán

Az E csoportban a Liverpool nagyon megszórta idegenben a Maribort Kassai Viktor szeme láttára, a magyar volt a találkozó játékvezetője. Az angolok a szezonban hadilábon állnak a helyzetek kihasználásával, most azonban 19 perc után 3-0-ra vezettek, végül meg sem álltak hétig. Salah és Firmino is duplázott, de betalált a 19 éves Alexander-Arnold is.

Történelmi ez a győzelem, angol csapat még nem nyert ekkora különbséggel idegenben a BL/BEK-ben.

A csoport másik meccse meglepetést hozott, a Szpartak Moszkva ugyanis 5-1-re kiütötte a Sevillát.

Az F csoportban is rangadó volt, az európai klubszezon két leggólerősebb csapata, a Manchester City és a Napoli csapott össze. Az angolok két gyors góllal bekezdtek, kiütés szaga volt a dolognak, de aztán a Napolinak volt nagy lehetősége, hogy szépítsen, de Mertens tizenegyesét védte Ederson. A 73. percben újabb büntetőt kaptak a vendégek, ezt Diawara már nem hagyta ki, viszont a City így is behúzta 2-1-gyel a mérkőzést.

Ugyanebben a négyesben a Shakthar Donyeck újabb fontos győzelmet aratott, a Feyenoord otthonában nyertek az ukránok. A vendégek az utolsó negyedórát tíz emberrel játszották már le Rakickij kiállítása miatt.

A G csoportban is volt egy magyar érdekeltségű mérkőzés, az RB Leipzig kapujéban ezúttal is a magyar válogatott Gulácsi Péter állt. A németk együttes szerzett vezetést, amire jött egy gyors válasz a Portótól. Ezután 3-1-re lépett el a Lipcse, de a szünet előtt felzárkózott egy gólra a Porto, nyílttá téve a meccset. A második félidőben aztán nem esett több gól, így

a Leipzig megszerezte története első győzelmét egy európai kupa főtábláján.

A Monaco meglepetésre kikapott otthon, a Besiktas mindhárom pontot elvitte. A törökök egyébként három forduló után hibátlanok, és mivel a többiek szórták a pontokat rendesen, már most közel állnak a továbbjutáshoz.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 3. forduló

E csoport:

Maribor (szlovén)-FC Liverpool (angol) 0-7 (0-4)
gól: Firmino (4., 54.), Coutinho (13.), Salah (19., 40.), Oxlade-Chamberlain (86.), Alexander-Arnold (90.)

Szpartak Moszkva (orosz)-Sevilla (spanyol) 5-1 (1-1)
gól: Promes (18., 90.), Melgarejo (58.), Glusakov (67.), Adriano (74.), illetve Kjaer (31.)

Az állás: 1. FC Liverpool 5 pont (10-3), 2. Szpartak Moszkva 5 (7-3), 3. Sevilla 4, Maribor 1


F csoport:

Feyenoord (holland)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-2 (1-1)
gól: Berghuis (8.), illetve Bernard (24., 54.)
piros lap: Rakickij (75., Sahtar Donyeck)

Manchester City (angol)-SSC Napoli (olasz) 2-1 (2-0)
gól: Sterling (9.), Gabriel Jesus (13.), illetve Diawara (73., 11-esből)

Az állás: 1. Manchester City 9, 2. Sahtar Donyeck 6, 3. SSC Napoli 3, 4. Feyenoord 0


G csoport:

RB Leipzig (német)-FC Porto (portugál) 3-2 (3-2)
gól: Orban (8.), Forsberg (38.), Augustin (41.), illetve Aboubakar (18.), Marcano (44.)

AS Monaco (francia)-Besiktas (török) 1-2 (1-1)
gól: Falcao (30.), illetve Tosun (34., 54.)

Az állás: 1. Besiktas 9, 2. RB Leipzig 4, 3. FC Porto 3, 4. AS Monaco 1


H csoport:

Real Madrid (spanyol)-Tottenham Hotspur (angol) 1-1 (1-1)
gól: Ronaldo (42., 11-esből), illetve Varane (28., öngól)

APOEL (ciprusi)-Borussia Dortmund (német) 1-1 (0-0)
gól: Pote (62.), illetve Szokratisz (67.)

Az állás: 1. Tottenham Hotspur és Real Madrid 7 (7-2), 3. Borussia Dortmund 1 (3-7), 4. APOEL 1 (1-7)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik