Foci

Újabb edzőt rúgtak ki a spanyol bajnokságban

Úgy fest, elértünk a szezon azon szakaszához, amikor a klubvezetők elkezdenek elégedetlenkedni. Egy hete az Alavés vezetőedzőjét, Luis Zubeldíát rúgták ki, míg hétfőn a Villarrealt irányító Fran Escribának köszönték meg az eddigieket.

A Villareal csak szenved ebben a szezonban a bajnokságban, a hétvégi Getafe elleni 4-0-s vereség után pedig elküldték Escribát. Érdekesség, hogy a tréner egy éve a szezon előtt nem sokkal vette át a Villarreal irányítását. Akkor az azóta a Valenciát irányító Marcelino veszett össze a vezetőséggel, így a szezon első tétmeccse előtt kirúgták.

Escribával az előző szezon egyik legérdekesebb csapata volt a Villarreal, az ötödik helyen végeztek, így ebben az idényben az Európa Liga főtábláján is szerepelnek.

Megvan már az utódja, házon belülről érkezik. Javier Calleja veszi át az első csapat irányítását, ő már 2014 óta edzősködik a klubnál, eleinte az ifjúsági csapatnál, míg most a B-csapattól érkezik. A szezon végéig szól a megbízatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik