Foci

Serie A: ember legyen a talpán, aki a Juve ellen mer fogadni

Augusztus 19-én, szombaton előbb a Juventus-Cagliari meccsel rajtol az olasz bajnokság, amely jelenlegi formáját az 1929–1930-as idényben vette fel. Azóta két világháborús évad (1943/1944, 1944/1945) kivételével 86 alkalommal került megrendezésre. Írásunkban tizenegy pontban foglaljuk össze a Serie A 89. idényének főbb kérdéseit, a végén pedig kísérletet teszünk a lehetetlenre: megjósoljuk a bajnokság végeredményét.

1. Meglepetéscsapatok

Jobb az elején tisztázni az erőviszonyokat, és így kontextusba helyezni az esetleges meglepetéseket: az 500 milliós kerettel induló hatszoros címvédő Juventus 125 milliós előnnyel kezdi a szezont a Napoli, Milan, Roma, Inter elleni 300 milliós klubok ellen. A kétszázmilliós Lazio is minimum két szinttel lejjebb következik, majd a Fiorentina, Atalanta, Torino hármas már inkább a százmilliós csapatokhoz (Sassulo, Sampdoria, Genoa) van közelebb. A viszonylag komolyabb élvonalbeli múlttal rendelkező Udinese, Bologna, Cagliari hármas már csak 50-80 milliós kategória, de akkor minek nevezzük az összesen 170 milliót érő ötösfogatot? A feljutó Hellas Verona (36millió) a Chievo (42 millió) mellett már a második veronai csapat lesz a Serie A-ban, a Nápolytól ötven kilométerre fekvő Benevento épphogy eléri a 33 milliót, míg Ferrara város büszkesége, az elmúlt 12 évben kétszer is csődbe ment SPAL 2013 megelőzi a 27 milliós tavaly bennmaradó, azt megelőző szezonban Serie B bajnok Crotonét. Tőlük a bennmaradás már meglepetés lenne, míg a Luigi Del Neri vezette Udinesétől akár egy top tízes helyezés is elvárható.

2. Kiesőjelöltek

Mivel a három feljutó (Benevento, SPAL, Hellas Verona) a Crotonénél eleve többet érő kerettel vág neki a szezonnak, és az amúgy simán bennmaradó Chievo, vagy a Cagliari is 10-15 milliós lőtávolon belül van, ezért mindenképp nagy csatára számíthatunk a tabella alján is. Az elmúlt szezonok alapján viszont van okuk reménykedni az újoncoknak, hiszen az elmúlt hét évben csak a 2015-2016-os bajnokságban fordult elő, hogy két feljutó csapat (Carpi, Frosinone) is visszahullott a Serie B-be.

wikipedia.org

A Benevento lehet a legnagyobb bajban, mivel ők nyolc ponttal elmaradtak a harmadik Frosinonétől a Serie B-ben, de sikeresen abszolválták az ötmeccses, hatcsapatos rájátszást, a döntőben a Carpit legyőzve. A rájátszás hőse a magyar ember számára mindenképp jól csengő fiatal román csatár, George Puscas volt. Az Intertől kölcsönvett 21 éves támadó három góllal vette ki a részét a feljutásért folytatott finisből, de a bajnokságban is vállalt nyolc gólt, annak ellenére, hogy sérülése miatt majd egy fél idényt kihagyott. Ha egészséges lesz, egészen remek csatár kettőst alkothat a másodosztályban Fabio Ceravolóval, aki húsz találatot szerzett. A kerete legértékesebb játékosa a Lazióból kölcsönbe érkező védekező középpályás Danilo Cataldi, aki 5,5 milliót ér, és bár néha hajlamos butaságokra, mint például a városi derbin Strootman ellen, a Benevento motorja lehet.

Egy jó kapust, a Carpis (volt interes) szlovén Vid Belecet és egy fiatal balhátvédet, Gianluca di Chiarát a Perugiából is leigazoltak, és 13 milliós kiadás mellett gyakorlatilag senkit sem engedtek el. Azonban Marco Baroni edzőnek és a csapatnak – amelyik 88 éves története során először indul a Serie A-ban – valószínűleg magas lesz a léc, és a Pescara vagy a Carpi sorsára jutnak, azaz kiesnek.

wikipedia.org

Az egykor Fabio Capellót is játékosként foglalkoztató SPAL az ötvenes-hatvanas években komoly elsőosztályú csapat volt, de a kétezres években többször is csődbe került, és végül a szomszédos Giacomense csapatával egyesültek SPAL 2013 néven. A Colombarini család vezetése alatt a negyedosztályból indulva a 2014-2015-ös szezonban már Leonardo Semplici irányításával egyből a másodosztályba jutottak, majd tavaly meg is nyerték azt. Semplicit állítólag a Fiorentina és a Napoli is figyeli, és a korábbi “Viola” ifiedző, lehet hogy tovább is áll egy esetleges sikeres SPAL szezon után, főleg ha a Fiorentina körüli cirkusz tovább folytatódik. Megemlítendő még a húszéves kapus Alex Meret, a keret egyik nagy sztárja, akit már az olasz válogatottba is meghívtak. Az olasz bajnokság kis csapatainak hagyományát követve ők is két rutinos vándormadár csatárral állnak fel: az Atalantától kölcsönbe érkező Alberto Paloschi és a 35 éves Sergio Floccari tíznél is több olasz elsőosztályú csapatban is megfordult már. Paloschi 27 éves kora ellenére az elmúlt években sem a Swansea-nál, sem az Atalantában nem tudott maradandót alkotni, és Floccari szélsőjátéka is megkopott. Bár Semplici támadójátékát, amivel megnyerték a Serie B-t, sokan a Monacós Leonardo Jardimhoz hasonlítják, a tavalyi Pescara elég jó példa arra, hogy ez nem mindig működik magasabb szinten.

wikipedia.org

A liga legszegényebb csapata, a Crotone tavaly csodával határos módon menekült meg, hiszen 29 forduló után csak 14 pontot szereztek és messze lemaradva az utolsó helyen álltak. De az utolsó kilenc meccsen húsz pontot gyűjtöttek, ami a Roma és a Napoli mögött a harmadik legtöbb volt, és végül az Empoli három vereségének segítségével elsőosztályúak maradtak. Ehhez képest egy embert igazoltak 360000 euróért (Oliver Kragl, Frosinone), és továbbra is a kölcsönpiacon tudtak csak kereskedni: bár sikerült megtartaniuk a tavalyi kölcsönben játszó Trottát, vagy Budimir és Mandragora személyében a Samp-Juve duó fiataljait odacsábítani, a 13 gólos házi gólkirály Diego Falcinelli visszament a Sassuolóba. Ezzel, azt hiszem, megpecsételődött a Crotone sorsa, és a csoda idén elmarad, irány a Serie B.

3.    Magyar érdekeltség

A magyar foci nem áll valami jól a Seria A-ban, pedig tavaly még egész kis kolóniával képviseltettük magunkat Olaszországban. Sallai és Balogh is kiestek a Palermóval, és bár van egy “újoncunk” a Cagliarinál Paolo Faragó, aki magyar felmenőkkel rendelkezik, Olaszországban született és nevelkedett, de a munka oroszlánrésze megint csak Nagy Ádámra hárul.

A tavaly áprilisban kidőlő, és Andrea Poli leigazolásával komoly vetélytársat kapó magyar középpályásnak nem lesz könnyű dolga, hogy megtartsa a helyét a kezdőben.

4. Transzfer Nyertes/Vesztes

Vesztes: Atalanta

Bár az érkezőkre 37 milliót költött, és a rutinos Ilicic mellett Martin de Roont is visszacsábították Angliából, a Milan Franck Kessie és Andre Conti megszerzésével valósággal lerabolta az Atalantát. A tankszerű középpályás és a nyolc gólt szerző jobbhátvéd elvesztésével az egyik legszimpatikusabb olasz csapat gyengült meg, még úgy is, hogy Mattia Caldara még idén is itt játszik kölcsönben, és Alejandro “Papu” Gomezt és a 16 gólját is sikerült megtartani. Etrit Berishát, az albán válogatott hálóőrét is sikert 4.5 millió euróért végleg megszerezni a Laziótól a tavalyi kölcsönszezon után.

Nyertes: AC Milan

Bár a Juventus szokás szerint zseniális módon adott el nélkülözhető játékosokat (kivéve Bonucci), és 120 millió állt a bevételi és kiadási oldalon egyaránt, a nyertes csakis a Milan lehetett.

A kínai tulajdonosváltás egyben szemléletváltást is hozott és a Mirabelli-Fassone duó eléggé kimaxolta a kereterősítést (oké, nem Borinire gondoltunk). Egyszerre sikerült a riválisokat (Juve, Atalanta, Lazio) a kulcsjátékosaik elcsábításával gyengíteni, míg a bundesligás különítmény (Rodriguez, Calhanoglu) a pontrúgásokban valószínűleg verhetetlenné teszi a Milant. Az Ibériai-félszigetet is lerabolták: André Silvát a magyar szurkolóknak nem kell bemutatni, és Musacchio is évekig volt alapember a Villarrealnál. Még a Donnarumma-családot is sikerült lenyugtatni az idősebbik testvér leigazolásával, így momentán az talán a legnagyobb baj, hogy nem jön ki egy komplett kezdőcsapat az újakból. Bár egy eléggé hazakacsintgató Aubameyanggal, vagy B-tervként Nikola Kaliniccsel azért csak-csak összejönne, a Milan-szurkolók nagy örömére.

5.    Insider infó

Kaustubh Pandey az olasz fociblog, a calciomerto.com szerzője szerint:

A Fiorentina lehet az idei szezon nagy vesztese, mert óriási fejetlenség van a klub körül. Paulo Sousa alatt a csapat csak a nyolcadik helyen végzett, és sokszor nem igazán lehetett látni, hogy mit akarnak a pályán. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy százegy sárgát és nyolc pirosat szedtek össze a bajnokságban, illetve a kupában összesen. Piolival legalább helyreállt a rend, de Bernardeschi és Vecino személyében két fiatal kulcsjátékost vesztettek. Plusz a rutinos Ilicic, Borja Valero, Tatarusanu, Gonzalo Rodriguez, Tello ötös távozásával sikerült elengedni a keret gerincét, míg az érkezők (Benassi a Torinóból) átlagéletkora 22,6 év. Az már csak hab a tortán, hogy a neves designer és “Viola-drukker” Roberto Cavalli annyira megsértette a tulajdonos Della Valli fivéreket, hogy ők éppen pert indítanak ellene, ha éppen nem a klub eladásával fenyegetőznek. Komoly hullámvasút lesz az idei szezon, öveket becsatolni.

6.    Felfedezett

Bonucci eladásával elvileg a Juventusnak gyengülnie kellene, de olyan kvalitású tehetségekkel, mint az Atalantában remeklő Mattia Caldara, vagy a nyáron hétmillió euróért a Cagliariba szerződő Filippo Romagna, a középhátvéd poszt évekre biztosítottnak tűnik. Caldara, vagy Romagna ugyanis pont Daniele Rugani miatt nem kap lehetőséget. A 23 éves középső védő gyakorlatilag a játék minden elemében kiemelkedő: labdabiztos, remekül passzoló védő, aki fejjátékban is erős, a földön meg szinte átjátszhatatlan. A sikeres szerelések után nemcsak biztos rövidpasszokra vállalkozik, de képes egy-egy csellel megindulni, vagy már-már Bonuccit idéző hosszú indításokkal a társakat helyzetbe hozni. Három éve az Empolival egy teljes szezonban bizonyította tehetségét, és az elmúlt két idényben közel kétezer bajnoki percet kapott a talán a világ legjobb védelmével felálló Juventusban. Bonucci távozásával végre rajta a sor, és Rugani az idény nagy felfedezettje lehet!

7.    Edzők akik mennybe mehetnek, illetve pokolra juthatnak

Az atalantás Gasperini és a fiorentinás Piolo alatt hamar meginoghat a kispad egy gyengébb kezdés után, mivel mindkét csapat jelentősen meggyengült a nyár folyamán. Gasperini ismerheti ezt az érzést pár évvel ezelőttről, amikor is öt meccsig bírta az Internél a 3-4-3-as felállásával. De a tavaly rendkívül szerencsés Cagliari is pórul járhat, mert hiába lőtt 16 gólt Boriello, ha meccsenként 17-18 lövést engedélyez a védelem, annak hosszú távon rossz vége lesz, és Massimo Rastelli állásába kerülhet.

Persze a fentebb vázolt sűrű kiesési zónából is idekerülhet egy-két név, mint ahogy az év meglepetésedzője díjra is odaérhet bármelyik feljutó csapatot dirigáló edző is. Spalletti, Montella vagy Inzaghi, ha megcsípnék a négy BL-hely egyikét, akkor szintén jó sanszuk lenne az “Év edzője” babérkoszorúra.

8.    Innováció, avagy újrahasznosítás Veronában

Az átigazolási időszakban, a tavalyi Serie B ezüstérmes Hellas Verona szépen gyűjtötte a resztlit – az ingyen megszerzett Alessio Cerci, vagy Martin Caceres neve ismerősen csenghet, és még Antonio Cassanót is majdnem sikerült futballozásra csábítani, mielőtt aztán mégis inkább visszavonult.

Cassano volt sampdoriás csapattársa, Giampaolo Pazzini tavaly 23 góllal lett a Serie B gólkirálya és a 25-szörös olasz válogatott 33 éves kora ellenére nagyon magára talált második veronai idényében. Nem tudni mennyire fűti a bosszúvágy, de tény, hogy a Sampdoria, Fiorentina, Atalanta, Inter és a Milan, azaz a volt csapatai ellen bizonyíthatja, hogy nem véletlenül van 107 Serie A gólja.

Az Atlético Madridnál három szezon alatt a spanyol bajnokságban 130 percet kapó Cerci segíthetne, de a Milannál, illetve a Genoánál eltöltött kölcsönidőszak sem volt biztató. A remek torinói évek után nagy reményekkel Madridba szerződő Cerci sorsát úgy tűnt, hogy végleg megpecsételte a tavalyi év májusában elszenvedett térdsérülés, és kérdéses, hogy mit tud hozzátenni a Veronához azok után, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak az Atletivel.

Mint ismeretes, Cassanónak sem jött be a spanyol kaland a Real Madridnál, ahol olyan sztorik láttak napvilágot, hogy Cassano egyetlen barátja egy pincér volt, akinek fő feladata az édességek fel- és a lányok lehozatala volt egy-egy “randevú” után. Rejtő Jenő óta tudjuk, hogy a kor, meg “egy ideges bennszülött zsebkése” mély nyomokat hagy az arcon, pedig ha összeállt volna a Cassano, Cerci, Pazzini csatársor, akkor a FIFA 2010-ben simán mindenkit aláztak volna. A valóságban kérdéses lesz, hogy mit tud Cerci és Pazzini összehozni, de ha az elmúlt évek kiesőjelöltjeit nézzük, 35 rúgott góllal már akár simán bent is lehet maradni, és kettejükben benne lehet 20-25.

9. Csalódás lesz:

Gasperini tavaly minden idők legjobb helyezését érte el a nagyon szimpatikus Atalantával, és bár hiába jött Ilicic, vagy marad még egy évig kölcsönben Caldara (ő se biztos, hogy még egyszer hét gólig jut középhátvédként!), Kessie és Conti elvesztése óriási érvágás. Alejando Gomez tavalyi 16 gólja és tíz gólpassza óriási csoda volt, mivel karrierje során egyik kategóriában se jutott hétnél többig a 29 éves támadó, és még ha meg is közelíti ezt a teljesítménnt, nem lesz benne az első nyolcban az Atalanta.

10.  Nagy küzdelem Európáért

Az európai kupaporondhoz szükséges helyekért erős küzdelem várható. A mezőnyből kiemelkedő Juve mögött a Napoli szinte biztos ezüstérmes, de utána nagyon sűrű a mezőny: a fölturbózott Milan (lásd lentebb), vagy a Spallettivel és fiatal, ám már bizonyított játékosokkal (Dalbert, Vecino, Skriniar) megerősített, áramvonalasított (harminc közeli dél-amerikai, alibizők, szevasztok!) Inter is a komoly jelentkezők közé tartozik.

A két római klubnak is lesz hozzá pár szava, főleg úgy, hogy Monchi sportigazgatóként, míg Simone Inzaghi edzőként elég nagy pluszt tud hozzátenni. A Románal ez lehet, hogy egy átmeneti év lesz, hiszen Salah gólja, Rüdiger passzjátéka, vagy Paredes védőmunkája is hiányozni fog, Tottiról vagy Spallettiről nem is beszélve, bár a három játékosért kapott kilencvenmillió nem jön rosszul.

A Sassuolónál kiválóan dolgozó Eusebio di Francescónak nem lesz egyszerű tíz új érkezőt beépíteni: a húszéves Cengiz Ünder – az új török Messi, miután Emre Mor elvesztette ezt a címet – a legfiatalabb szerzemény, míg a Manchester Cityből megszerzett volt laziós, Alekszander Kolarov a 31 évével a legidősebb. Ebben a tekintetben a Milanhoz hasonlít a Roma helyzete, de az új edző és a többiek erősödése miatt talán nehezebb dolga lesz a “Farkasoknak” a Totti utáni új időszámításban, és akár még a BL-ről is lemaradhatnak.

Főleg úgy, hogy a városi riváls Lazio a Bielsa malőrt korrigálva remek szezont zárt Inzaghi alatt, és bár a Milánóba távozó Lucast Bigliát egy másik Lucasra (Leiva) “cserélte”, a fontosabb játékosait (Keita Baldé, Felipe Anderson, Milinkovic-Savic) megtartotta és még az is lehet, hogy Felipe Caicedo is megtalálja a góllövő cipőjet, mint ahogy azt tavaly a szintén kellemes meglepetést okozó Ciro Immobile tette.

A sötét (torinói? bocsi Tarr Béla!) ló a Bellotti és Szinisa Mihajlovic vezetett Torino Calcio lehet. Az olasz fenomén tavalyi 26 gólja nagyon kellett, mert bár 71-et lőtt a csapat, de 66-ot kapott, és csak remélik, hogy a Joe Hart helyére érkező veterán portás, Salvatore Sirigu leigazolásával ez egy kicsit javulni fog. Iago Falque és Adem Llajic is tíz gól fölé jutott és talán a liga legütősebb fiatal triója jött össze Torinóban, tehát a gólokkal elvileg nem lesz gond. Az mindenesetre érdekes, hogy a (rossz) védelemből ketten is távoztak és a tavaly kölcsönben Romában játszó jobbhátvéd Bruno Peresért és a kevés lehetőséget kapó középső védő Nikola Maksimovicért (Napoli) harmincmilliót kaptak.

Lehet szólni kéne nekik, hogy Szinisa szabadrúgásai már nem érnek pontokat?

11. Bajnoki esélyesek

Hatodik éve nyeri a Juve az olasz bajnokságot zsinórban – érdekesség, hogy kétszer is 4, 9, illetve 17 ponttal lettek elsők – így tehát ellenük fogadni bátorságra vall. Mert bár Bonucci, Dani Alves,vagy éppen Lemina elvesztése komoly fejtörést okozott a Juve vezetőségnek, de Rugani nagyobb szerepvállalásával, vagy Benatia (Bonucci), De Sciglio (Alves), Douglas Costa, (Coman) és a 36 milliós Bernardeschi leigazolásával nem úgy tűnik, hogy gyengültek volna annyit, hogy ne nyernék meg a scudettót.

Még akkor is, ha az utóbbi időben első számú riválissá előlépő Napoli Marko Rog, vagy Adam Ounas szerződtetésévél még erősebbé tette a támadósorát. Insignét, vagy Hamsikot nem kell senkinek bemutatni, és Dries Mertens talán tavaly a Serie A legjobbja volt, plusz idén Arkadiusz Milik is újra bevethető. Az, hogy a legszebb focit ismét ők játsszák majd, szinte borítékolható, ha már a felkészülési meccseken is ilyeneket csinálnak:

Talán a legnagyobb kérdés még is az lehet, hogy Sarri mesternek sikerül-e a Raul Albiol helyére tavaly leigazolt Maksimovic, Tonelli duóból egy jó középső védőt faragnia, a kiváló Koulibaly mellé. Tavaly ez még nem ment és Albiolon már akkor is sok múlott.

De nem eszik ilyen forrón a kását. A fogadóirodák a Juve győzelmét 1.7-es szorzóval adják, míg a két legnagyobb rivális Napolit és a megerősödött Milant ötös, illetve hatos odds-szal, míg a két római csapat meglepetéssikere tíz (AS Roma) és tizenegyszeres (Lazio) pénzt fizetne, de ember legyen a talpán, aki a Juve ellen merjen fogadni.

Olasz bajnokság, Serie A, 1. forduló, program:

Szombat:
aug. 19. 18:00 Juventus – Cagliari
aug. 19. 20:45 Hellas Verona – Napoli
Vasárnap:
aug. 20. 20:45 Crotone – AC Milan
aug. 20. 20:45 Inter – Fiorentina
aug. 20. 18:00 Atalanta – AS Roma
aug. 20. 20:45 Lazio – SPAL
aug. 20. 20:45 Udinese – Chievo
aug. 20. 20:45 Bologna – Torino
aug. 20. 20:45 Sassuolo – Genoa
aug. 20. 20:45 Sampdoria – Benevento

Ajánlott videó

Olvasói sztorik