Foci

Mané mentette meg a Liverpoolt, drámai csatát nyert a Southampton

Nyerni tudott a Liverpool és a Leicester is a Premier League második fordulójában, de a legnagyobb meccset Southamptonban játszották szombaton.

A 11. percben már vezetést szereztek a Szentek a West Ham vendéglátóiként, ráadásul Manolo Gabbiadini gólja 9 órányi és 15 percnyi góltalanságnak vetett véget a Southamptonnál.

A 33. percben a londoniak közül az osztrák Marko Arnautovic piros lapot kapott könyöklésért, pár perccel később megduplázta előnyét a hazai csapat. Ennek ellenére a West Ham nyáron igazolt mexikói csatára, Javier Hernández – közismert becenevén Chicharito – még a szünet előtt szépített, majd a második félidőben egyenlített. Az ünneplés azonban elmarad a kalapácsosoknál, ugyanis a 93. percben Charlie Austin büntetőből megszerezte a Southampton győztes gólját.


All Goals & highlights – Southampton 3-2 West… by goalsarena2017
A tavalyi idényben már megszokhatták a Liverpool szurkolói, hogy Sadio Mané a megmentőjük, szombaton ismét a szenegáli lett a Vörösök hőse, miután a 72. percben hosszú szenvedés után vette be a Crystal Palace kapuját. Mané gólja így három pontot ért Jürgen Klopp együttesének.

A West Bromwich Albion támadója, Hal Robson-Kanu beírta magát a Premier League törtnélemébe, ugyanis csupán a negyedik labdarúgó a világon, aki elmondhatja magáról, hogy kiállították miután gólt szerzett. Igaz, az a gól három pontot ért.

Nyert hazai pályán a Leicester City, ráadásul már az első percben vezetést szerzett a Brighton and Hove Albion ellen, a Bournemouth viszont vereséget szenvedett hazai pályán a Watford ellen.

Végeredmény – Premier League, 2. forduló

Bournemouth-Watford 0-2 (0-0)
Gólszerző: Richarlison 73′ Capoue 86′

Burnley-West Bromwich Albion 0-1 (0-0)
Gólszerző: Robson-Kanu 71′
Kiállítva: Robson Kanu 83′

Leicester City-Brighton 2-0 (1-0)
Gólszerző: Okazaki 1′ Maguire 54′

Liverpool-Crystal Palace 1-0 (0-0)
Gólszerző: Mané 72′

Southampton-West Ham United 3-2 (2-1)
Gólszerző: Gabbiadini 11′ Tadic 38′ Austin 93′ ill., Chicharito 45′ 74′
Kiállítva: Arnautovic 33′

korábban:
Swansea City-Manchester United 0-4 (0-1)
később:
Stoke City-Arsenal 18.30
vasárnap:
Huddersfield-Newcastle United 14.30
Tottenham Hotspur-Chelsea 17.00
hétfőn:
Manchester City-Everton 21.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik