Foci
tajti mátyás (tajti mátyás)

Magyar játékossal készül a spanyol első osztályú Malaga

24.hu
24.hu

2017. 06. 30. 17:14

Tajti Mátyás is együtt készülhet a Malaga felnőtt csapatával a 2017-2018-as szezonra, jelentette maga az érintett, a Barcelonát is megjárt 19 éves középpályás. A fiatal magyar tehetség 2014-ben igazolt a katalán sztárcsapathoz Felcsútról, majd két szezon után több játéklehetőség miatt a Malagahoz szerződött. Mind Barcelonában, mind jelenlegi együttesénél az utánpótlás csapatban számítottak rá. Úgy néz ki, ez most változhat.

Tajti ugyanis saját Facebook-oldalán maga jelentette be, hogy az elmúlt szezon annyira jól sikerült számára, hogy arra a malagai felnőtt keretnél is felfigyeltek, és az új szezon legelső napjától – jövő szerdától – már a nagyokkal készülhet. Posztjában leírta, hogy habár így csak 1 hete marad Magyarországon, nem bánja, hiszen egy lépéssel közelebb került az álmához: a profi futballhoz, a spanyol első osztályú bajnoksághoz.

Tajtinak olyan, sokat látott társak segíthetnek a fejlődésben, mint Igancio Camacho, Chory Castro, és a csapat kispadján a korábban a Real Madridban több mint 550 meccsen játszó Míchel.

A Malaga a 2016-2017-es szezonban 46 ponttal a 11. helyen végzett a spanyol bajnokságban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.