Foci

Usain Bolt után a világ második és harmadik legismertebb atlétája jön Budapestre

Az olimpiai és világbajnok Justin Gatlin és Asafa Powell egyformán indult már Közép-Európa legjelentősebb atlétikai viadalán: az amerikai sprinter 2015-ben futotta legjobbját (10.02 mp) itt, míg Powell 2011-ben 9.86-tal versenycsúccsal nyert (Ez volt a második 10 mp-en belüli futás Magyarországon, az elsőt szintén Powell futotta az előfutamban).

Powell 9.72-es idejével negyedik az örökranglistán, míg Gatlin minden idők ötödik leggyorsabbjának számít 9.74-gyel.Spiriev Attila sportigazgató a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, amióta létezik a verseny, azóta próbáltak egy ilyen szintű csatát összehozni.

Usain Bolt után a világ második és harmadik legismertebb atlétájáról van szó

– mondta Spiriev Attila.

Gatlin és Powell mellett indul a címvédő dél-afrikai Akani Simbine is, aki tavaly 9.89-es egyéni csúccsal és országos rekorddal utasította maga mögé a mezőnyt, benne Powellt.

A fő versenynapra július 4-én kerül sor, ekkor kizárólag nemzetközi számokat rendeznek olimpiai és világbajnokok sorával. Előtte, július 3-án a Magyar Szuperliga és a korosztályos liga küzdelmei mellett három nemzetközi számot láthat a közönség, a női akadályfutást, a női kalapácsvetést és a férfi gerelyhajítást. Ebben az évben újabb előnappal is bővül a program, július 2-án, vasárnap Székesfehérvár belvárosában rendezik meg XIII. Hopp Parádét, amelynek fő száma a női rúdugrás lesz.

A legjobb hazai atléták már jelezték részvételüket, a férfi és női kalapácsvetés rangját pedig emeli, hogy ezúttal is a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) sorozatának egyik állomása lesz a Gyulai Memorial, ugyancsak olimpiai és világbajnokokkal a mezőnyben.

Gyulai Memorial, tervezett versenyszámok:

férfiak: 100 m, 200 m, 400 m, 800 m, 110 m gát, 400m gát, magasugrás, távolgurás, diszkoszvetés, kalapácsvetés, gerelyhajítás
nők: 100 m, 100 m gát, 400 m gát, 3000 akadály, távolugrás, súlylökés, kalapácsvetés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik