Foci

Dárdai Pál csapata a forduló egyik nagy nyertese

A Hertha BSC zsinórban három elveszített bajnoki után a kiesőjelölt Augsburg ellen szeretett volna javítani, és jól is indult a mérkőzés Dárdai Pál csapata számára, Brooks ugyanis már a 12. percben megszerezte a vezetést a hazai pályán játszó berlinieknek.

A Hertha miután magához ragadta a kezdeményezést minden tekintetben jobb volt ellenfelénél, össze is jött egy újabb gól a 37. percben, Kalou és Stocker játszottak ziccerig egy támadást, utóbbi volt a befejezőember.

A második félidő nem a legizgalmasabbként vonul majd be a történelembe. Ugyan az Augsburg kicsit aktivizálta magát, de kaput eltaláló lövés nélkül ritkán szereznek gólt. Most sem sikerült.

A Hertha magabiztosan húzta be a győzelmet és az ötödik a bajnokságban, sikerült élni azzal, hogy a riválisok közül a Köln és a Frankfurt is botlott. Az Augsburg az osztályozót érő 16. helyen tanyázik.

Eredmény – Bundesliga, 28. forduló

Hertha BSC – Augsburg 2-0 (2-0)

Gólszerzők: Brooks (12.), Stocker (37.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik