Foci

A Manchester City-Monaco volt a BL-szezon legőrültebb meccse

Pep Guardiola szerint csapatának szerencséje is volt, és még egyáltalán nincs lefutva a párharc. Leonardo Jardim alig találta a szavakat. Diego Simeone rég volt annyira mosolygós, mint Leverkusenben. Bajnokok Ligája-visszhangok.

Manchester City – Monaco 5-3 (1-2)

Pazar mérkőzést játszott a Manchester City a Monacóval a labdarúgó Bajnokok Lighája nyolcaddöntőjében, az angolok 5-3-as előnyből várják a folytatást. Pedig a vendégek kifejezetten jól játszottak és akár 3-1-re is vezethettek volna, azonban a második félidő elején Willy Caballero kivédte az ennek ellenére is duplázó Radamel Falcao tizenegyesét, ez pedig később döntőnek bizonyult.

Pep Guardiola, a City menedzsere szerint még semmi sem dőlt el a párharcban, minden kérdés nyitva maradt. Nem győzte dicsérni a Monacót, úgyhogy teljesen elégedett a végeredménnyel.

Szerencsénk is volt. Ha van csapat, amely képes ezer, vagy millió gólt szerezni, az pont a Monaco. (…) Kíváncsi vagyok, hány csapat lenne képes lehozni kapott gól nélkül egy mérkőzést ellenük, elég sok játékossal támadnak

– mondta Guardiola, aki szerint csapatának védekezésben mindenképpen javulnia kell, és úgy véli, ha nem lőnek gólt a visszavágón, akkor bizony ki fognak esni.

A kimaradt tizenegyesről is beszélt, azt mondta, egyértelműen az volt a fordulópont. Ezzel egyetértett a túloldalon Leonardo Jardim, a Monaco vezetőedzője is, aki ugyanakkor

Biztos vagyok benne, hogy ez volt a BL-szezon legőrültebb meccse. A szurkolók biztos élvezték, volt sok támadás és nyolc gól is. Volt sok hibánk, az pedig döntő volt, hogy nem kerültünk 3-1-es előnybe. Mindezek ellenére a Monaco szerintem nagyon jól játszott. Falcao most is bizonyította, milyen nagyszerű játékos, még ha nem is jöttek össze neki a dolgok Angliában.

Bayer Leverkusen – Atlético Madrid 2-4 (0-2)

Fotó: Getty Images/Anadolu Agency/Leon Kuegeler

A keddi BL-játéknap másik meccsén is potyogtak a gólok, az Atlético Madrid idegenben lépett nagyot a továbbjutás felé. Antoine Griezmann ráadásul klubcsúcsot döntött, 13. gólját szerezte a Bajnokok Ligájában a klub színeiben, ezzel megdöntötte Luis Aragonés rekordját.

A szezon során sokszor is gondterhelt Diego Simeone már a mérkőzés alatt is jól láthatóan egyre felszabadultabb volt, a lefújás után pedig széles mosollyal az arcán jelent meg az újságírók előtt. Azt mondta, a siker kulcsa az volt, hogy Wendell oldalán játszották ki a németek védelmét.

A legfontosabb azonban az, hogy folyamatosan fejlődünk. A BL ezen szakaszában már nem szabad ilyen sok gólt kapni, úgyhogy ezen például majd még javítanunk kell. A Leverkusennek nincs veszítenivalója a visszavágón, úgyhogy észnél kell lennünk.

A Leverkusen 0-2-ről, majd 1-3-ról is visszajött és 2-3-nál megvoltak a helyzetek az egyenlítéshez is. Roger Schmidt csalódott is volt a lefújás után, de csapata tartását dicsérte.

Nem akarom túlgondolni a visszavágót. Elmegyünk Madridba és megpróbálunk valami jó eredményt elérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik