Foci

Dárdaiéknak meg kell küzdeniük a Hertha-átokkal

A lehető legrosszabbul indult az év a Hertha BSC labdarúgócsapata számára a Bundesligában: előbb a Bayer Leverkusen, majd a Freiburg otthonában kaptak ki. A dobogón teleltek, de most visszacsúsztak a hatodik helyre, igaz, a Bayern München és a Leipzig mögött nagyon szoros a küzdelem, a harmadik Frankfurtot és a hetedik Kölnt mindössze három pont választja el.

Érdekesség, hogy a Hertha az utóbbi években szenved az újév első mérkőzésein.

2010-ben történt meg legutóbb, hogy az év első két bajnokijából legalább az egyiket megnyerték, a Hannovert verték 3-0-ra idegenben. Tavaly vészelte át a legjobban ezt az időszakot a Hertha, 2016-ot két bajnoki döntetlennel indították.

Feltűnő volt, hogy az ősszel fegyelmezetten és jól játszó Hertha a Leverkusen és a Freiburg ellen is rengeteg hibázott, főleg védekezésben, a támadások pedig súlytalanok voltak. A legutóbbi mérkőzés nagy részében gyengén muzsikált a csapat, későn ébredtek, nem is lehetett más a vége, mint vereség.

Most vagy soha. Fogadj élőben a Tippmixpron télen is!

A téli felkészülés nem volt álomszerű, betegség, sérülések és válogatott elfoglaltság is nehezítette Dárdai Pál vezetőedző dolgát az edzőtáborban. És most, mikor már ismét zajlik a bajnokság, a két húzóember, Vedad Ibisevic és Salomon Kalou sem remekel:

  • a bosnyák középpályás, aki a szezonban 8 találatot jegyzett és ezzel vezeti a házi góllövőlistát, 473 játékperce nem talált kapuba,
  • az elefántcsontparti csatárnak pedig nem volt helyzete a Freiburg ellen, a 66. percben le is cserélték.

A Berliner Zeitung felvetette, hogy az újévi krízis megint elkapta a Herthát. A cikkíró szerint Dárdai Pál kicsit úgy érezheti magát, mint Bill Murray az Idétlen időkig c. filmből, csak ő nem ugyanazt a napot éli át újra és újra, hanem ugyanazt az évkezdetet.

Fotó: Getty Images Hungary
Fotó: Getty Images Hungary

A lap azt is előszedte, hogy a 2008/2009-es Bundesliga-idény óta nem szerzett 18 pontnál többet a Hertha a tavaszi szezonban. Dárdai a téli szünetben azt mondta, most legalább 30-at akarnak.

Nincs krízis, a lényeg, hogy nyugodtak maradjunk. Volt egy pesszimistább forgatókönyvem is, hogy az első három 2017-es bajnokin három pontot szerzünk. Az Ingolstadtot kötelező legyőznünk. De nincs rajtunk nyomás

– mondta Dárdai.

Lassan tényleg ráférne egy győzelem a Herthára, mert az egy dolog, hogy két vereséggel kezdték az évet, de az elmúlt öt bajnokijukból négyet is elveszítettek, vagyis a gondok már az őszi szezon végén elkezdődtek. Az Ingolstadt akár tökéletes ellenfél is lehetne a rossz sorozat megszakításához, ám a csapat a hétvégén legyőzte a rivális Hamburgot az alsóházi rangadón és némi levegőhöz jutott, ugyanis már nem áll kiesőhelyen – igaz a 16.-ok, ami a szezon végén osztályozót érne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik