Miskolc, 2016. július 23.
A diósgyõri Nikházi Márk (b) és az újpesti Bojan Sankovic (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójában játszott Diósgyõri VTK - Újpest FC mérkõzésen a miskolci DVTK Stadionban 2016. július 23-án. Diósgyõri VTK-Újpest FC 2-1.
MTI Fotó: Vajda János
Foci

Diósgyőrből igazolt középpályást az MTK

24.hu
24.hu

2017. 01. 04. 15:34

Korábban a témában:

Az OTP Bank Ligában kieső helyen álló MTK együttese hivatalos honlapján jelentette be, hogy három évre szerződtette Nikházi Márkot a Diósgyőrtől.

Nikházi a Sándor Károly akadémián nevelkedett 15 éves korától, ott volt nevelőedzője a gárda új trénere, Tamási Zsolt, akinek a külön kérésére tért vissza a fővárosba.

A középpályás korábban kilenc éven át erősítette az MTK-t, ebből hat esztendőn át az NB I-es együttes tagja volt.

Itthonról hazatérek. Büszke vagyok rá, hogy a DVTK történetének részese lehettem. Elsősorban családi okok miatt távozom, mert ugyan többet szerettem volna játszani – ki nem? –, azonban ezt a világon sehol nem garantálják. Köszönöm a DVTK vezetőségének, hogy segítettek olyan megoldást találni, ami a klubnak és nekem is előnyös. Diósgyőrből sok szép emléket viszek magammal, két kupadöntőt játszottunk, az egyiket meg is nyertük, emlékezetes a hét mérkőzésen sorozatban aratott győzelmünk, amikor még gólt sem kaptunk. Köszönöm a szurkolóktól kapott szeretetet, sosem felejtem el, hogy amikor dunaújvárosi játékosként gólt fejeltem Diósgyőrben, az én nevemtől zengett a stadion, kevés labdarúgó éli át ezt az élményt

– nyilatkozta Nikházi.

Most vagy soha. Fogadj élőben a Tippmixpron télen is!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. július 19.
Az Orbán Viktor miniszterelnök vendégeként hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszédet mond a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Goldmark termében 2017. július 19-én. A magyar miniszterelnök és izraeli vendége a látogatással a Mazsihisz meghívásának tesz eleget.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.