Foci

Egy nagy helyzete volt az Arsenalnak, de az pontot ért az Old Traffordon

Szombaton kora délután rendezték a Premier League 12. fordulójának rangadóját, az utóbbi öt tétmeccsén két győzelmet arató Manchester United fogadta az angol élvonalban az első forduló óta veretlen Arsenalt. A 2015-16-os szezonban mindkét együttes győzelmet könyvelhetett el hazai pályán ebben a párosításban. Tavaly októberben 3-0-ra nyertek az Ágyúsok az Emirates Stadionban, a Vörös Ördögök pedig 3-2-vel küldték haza a londoniakat az Old Traffordról.

Juan Mata szabadrúgása tekeredett el a jobb kapufa mellett az 5. percben, a félidő derekán pedig Francis Coquelin kapáslövése zúgott el a bal felső felett. A 35. percben Antonio Valencia adott kötényt Nacho Monrealnak, utóbbi mintha lerántotta volna az ecuadori játékost, Andrew Marriner azonban nem ítélt tizenegyest.


Egy perccel később Mata lövését tolta ki Petr Cech a bal alsóból. Anthony Martial lőtt kapura a 41. percben, a cseh kapus kipaskolta a labdát a léc alól, a szöglet után pedig Valencia lövését fogta a 34 éves portás.

A második játékrész elején ismét a francia támadó lőtt 20 méterről, Cech simán felkapta a labdát. A 68. percben megszerezték a vezetést a hazaiak, Ander Herrera visszapassza után Mata lőtte ki higgadtan a jobb alsót.

A spanyol középpályásnak ez volt a 42. gólja a Premier League-ben emellett 41 asszisztot is jegyez. A korábbi Valencia-játékost egyébként éppen José Mourinho penderítette ki a Chelsea-től 2014. januárjában.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

A 89. percben kiegyenlített az Arsenal: a csereként beállt Olivier Giroud fejelt a hálóba közelről az ekkor öt perce pályán lévő Alex Oxlade-Chamberlain beadása után.

Több gól már nem szüetett a mérkőzésen, így az Arsenal továbbra is veretlen idegenben az aktuális PL-szezonban, a Manchester United pedig mindössze két meccset tudott nyerni ebben a kiírásban hazai pályán.

Premier League, 12. forduló, végeredmény:

Manchester United – Arsenal 1-1 (0-0)
G: Mata 68., illetve Giroud 89.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik