Foci

Gera Zoltán: majd, ha a kapitány azt mondja, nem vagyok elég jó

Bízik a fiatalokban Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akinek az irányításával ezen a héten együtt edz Telkiben a világbajnoki selejtezőkre készülő felnőtt keret, illetve az Eb-selejtezők előtt álló U21-es csapat.

Ez az első alkalom, hogy az U21-es és a felnőtt keret együtt tréningezik, nagyon fontos ez a fiatalok számára, hiszen megtapasztalhatják, hogy hasonló a stílus a felkészülésben mind fizikailag, mint taktikailag

– nyilatkozta kedden a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján a német szakember, aki hozzátette, ez jelzés a tehetségek számára, hogy odakerülhetnek a nagycsapat közelébe.

A felnőtt keretről a kapitány elmondta, a sérült Böde Dánielt és Priskin Tamást biztosan nélkülözniük kell, míg Korcsmár Zsoltra és Lovrencsics Gergőre még további vizsgálatok várnak. Ugyanakkor – mint azt hozzátette – nem aggódik, mivel az U21-es keretben számos kiváló játékos van, akit akár be is vethet majd jövő pénteken, a svájciak, illetve három nappal később, a lettek elleni világbajnoki selejtezőn.

MTI
Bernd Storck bízik a fiatalokban. Jobbján Nagy Dominik, baján Hangya Szilveszter Fotó: MTI

A szakember reagált Thomas Dollnak, a címvédő Ferencváros vezetőedzőjének a nyilatkozatára, nevezetesen arra, hogy nem érti, miért kell háromhetes szünetet beiktatni a bajnokságba.

Storck szerint

ez az egész magyar futballt szolgálja – s ezért köszönet jár a kluboknak, illetve a szövetségnek is -, hiszen a klubcsapatok nem szerepelnek a nemzetközi kupaporondon, így ez alatt a három hét alatt próbálják meg a játékosokat felkészíteni a nemzetközi megmérettetésre.

A közelgő vb-selejtezőkről Bernd Storck megjegyezte, nincs könnyű dolga a stábnak, a külföldön játszó futballisták ugyanis csak a jövő hét elején – van aki kedden – csatlakoznak majd a kerethez. Ugyanakkor a tréner hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy miben kell fejlődnie az együttesnek a Feröer-szigeteken lejátszott összecsapáshoz (0-0) képest, s bízik benne, hogy jövő pénteken a Groupama Arénában a magyar szurkolótábor előtt – melyet 12. játékosnak nevezett -, majd aztán Lettországban is sikeresek lehetnek.

A feröeri mérkőzésen sérülés miatt még nem léphetett pályára, most azonban újra bevethető Gera Zoltán, a Ferencváros 37 éves középpályása:

Éreztem magamban az erőt és egészséges vagyok, így semmi sem indokolta, hogy lemondjam a válogatottságot. A válogatott számomra mindig plusz motivációt jelent, majd ha a kapitány azt mondja, nem vagyok elég jó, akkor azt elfogadom

– reagált a 37 éves futballista arra a kérdésre, hogy az Európa-bajnokságot követően idősebb társaihoz, Király Gáborhoz vagy Juhász Rolandhoz hasonlóan megfordult-e a fejében a befejezés gondolata.

Megjegyezte, a feröeriek elleni összecsapás során látszódott, hogy néhány játékos még meccshiánnyal küszködik, ez azonban szerinte most már nem lehet gond.

A legfontosabb, hogy tovább tudjon fejlődni a csapat abból, amit az Európa-bajnokság előtt és közben felépített. Ha nem rekedünk meg, akkor nem lehet probléma

– jegyezte meg.

A fiatalok közül az NB I mostani szezonjában a Videotonban remeklő Géresi Krisztián állt a kamerák elé. Mint elmondta, egyelőre nem gondol a felnőtt válogatottbeli szereplésre, de mérkőzésről mérkőzésre szeretne bizonyítani a szakvezetésnek.

A felnőtt válogatott Svájc ellen október 7-én lép pályára Budapesten a Groupama Arénában, azt követően pedig október 10-én Lettországban játszik.

Az U21-es csapat – Eb-selejtezőn – október 6-án a gyirmóti Alcufer Stadionban fogadja Portugáliát, majd négy nappal később Görögországban mérkőzik.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik