Foci

Hozta a kötelezőt Eb-selejtezőn az U21-es válogatott

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott csütörtök este Gyirmóton Liechtenstein legjobbjait fogadta az Eb-selejtezők nyolcadik fordulójában. Ezen a mérkőzésen debütált a nemzeti együttes kispadján a német Michael Boris. Kellemesebb ellenfélről nem is álmodhatott volna, az alpesi válogatott mind a hét mérkőzését elbukta a kvalifikáció során, úgy hogy 25 gólt kapott és egyet sem rúgott.

A két együttes egy éve már találkozott, akkor a mieink 6-0-ra nyertek Vaduzban.

A találkozó első félidejében egyetlen gólt láthattak a nézők, a 18. percben Osváth nagyszerű beadása után Mervó Bence szép mozdulattal lőtt a kapuba (1-0). Volt még helyzete bőven a csapatnak, de ezek rendre kimaradtak.

A magyar kapuban Nagy Gergely munkanélküli volt, csak egyszer-kétszer kellett megkaparintania a labdát. A liechtensteini csapat játékáról sokat elmond, hogy az egyetlen csatáruk is saját térfele közepén védekezett.

A fordulást követően is marad a magyar mezőnyfölény, és a gólok sem maradtak el. A 60. percben egy bal oldali beadást a második hullámban érkező Berecz Zsombor fejelte a kapuba (2-0). A 69. percben Mervó duplázni tudott, ezúttal Zsótér beadása után bólintott a hálóba (3-0).

Még a miniállam válogatottja is szerzett egy gólt, de szerencsére nem a magyar, hanem a saját kapujukba találtak. A 79. percben Frick testéről sodródott a játékszer a kapuba (4-0), ezzel ki is alakult a végeredmény.

Az utánpótlás válogatottnak sok esélye nincs a kontinenstornán való részvételre. A mienk a csoport negyedik helyén állnak, igaz hátrányuk egy pont a második Albánia mögött, de a harmadik izraeliek például két mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A hatos csoportot hibátlan teljesítménnyel Portugália vezeti.

A lengyelországi seregszemlére a csoportgyőztesek automatikusan kijutnak, míg a kilenc csoport négy legjobb másodikja pótselejtezőt játszik.

Eredmény – Labdarúgás, U21-es Eb-selejtező, 4. csoport, 8. forduló

Magyarország – Liechtenstein 4-0 (1-0)
Gólszerző: Mervó (18., 69.), Berecz (60.), Frick (79. – öngól)

A csoport állása: 1. Portugália 18 pont/6 mérkőzés, 2. Albánia 12/8, 3. Izrael 11/6, 4. Magyarország 11/8, 5. Görögország 6/7, 6. Liechtenstein 0/8

Ajánlott videó

Olvasói sztorik