Foci

Komoly változás jön a Bajnokok Ligájában

A 2018/19-es idénytől a négy legerősebb európai labdarúgó-bajnokság négy-négy biztos helyet fog kapni a Bajnokok Ligája főtábláján – jelentette be pénteken az európai szövetség (UEFA).

Jelenleg a három legmagasabban jegyezett liga – a spanyol, a német és az angol – három-három csapatot indíthat automatikusan a csoportkörben, a negyedik helyezett együttesek pedig selejtezőre kényszerülnek. A rangsorban negyedik bajnokságnak – ez pillanatnyilag az olasz – két főtáblás hely jár, míg a Serie A harmadik helyezettjének már selejteznie kell.

Az UEFA versenyigazgatója, Giorgio Marchetti kifejtette, a lebonyolítás változatlan marad, azaz a selejtezőket követően a 32-es főtáblán csoportkör, majd kieséses szakasz következik. Hozzátette: a jelenlegi öttel szemben a jövőben négy kisebb ország bajnoka harcolhatja majd ki a főtáblára jutást a selejtezőből.

A helyek elosztásáról szóló részletes tervet decemberben hozzák nyilvánosságra.

A reformmal az UEFA a topklubok nyomásának enged, utóbbiak azt is kilátásba helyezték, hogy ha nem lesz változás, saját sorozatot indítanak az európai szövetségtől függetlenül.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik