Foci

Hihetetlen váltás: gyermekműsort vezet az “orosz szörny”

Az orosz nehézsúlyú bokszoló pályafutása befejezése után olyan hivatást választott, amit semmiképp sem ajánlottunk volna neki. Ahelyett, hogy edzőtermet nyitott volna, vagy éttermet, mint Kokó, netán testhez álló őrző-védő szolgálatot szervez, képzeljék el, amint ez a már elnézést, de minden paraméterét tekintve inkább a rémálomból előlépő óriás “Jó éjszakát, kicsiknek” című televíziós műsorában színes babák és házikók közt ücsörögve gyerekeknek gügyög.

Fénykorában amúgy valóban úgy játszadozott ellenfeleivel Valujev, mint gyerek a babájával, meglehet, innen vette az ihletet.

europress
Nyikolaj Valujev vs. David Haye, WBA -címmeccs 2009, Nürnberg. A látszat csal, ezt a meccset a kicsike Haye nyerte Fotó: europress

Ijesztő nem? A kétszeres WBA nehézsúlyú világbajnoknak nem véletlenül  “keleti bestia”, vagy az “orosz óriás” volt a beceneve. Most meg új hivatást választott egy gyerekcsatornánál…

Valujev két alkalommal védte meg a WBA nehézsúlyú bajnoki címét, a 2009-es, David Haye elleni vesztes harmadik címmeccse után fejezte be 16 éves, 50 győzelmet (34 KO), három vereséget számláló karrierjét.

Ezalatt három korábbi világbajnokot is legyőzött – John Ruizt, Siarhei Liakhovichot és Evander Holyfieldet.

Sosem képzeltem volna, hogy egy nap én leszek a házigazdája az 1964 óta futó kedvenc gyerek tévéműsoromnak. Tehát jó éjszakát, kicsiknek!

– fogalmazott Valujev közösségi oldalán, de mi nem vagyunk biztosan abban, hogy azoknak a kicsiknek, akik megnézik a műsort valóban jó éjszakájuk lesz…

A gyerekműsort a tervek szerint szeptemberben kezdik el sugározni. A gyerekek valami ilyesmit érezhetnek, amikor a kedves műsorvezető bácsi megjelenik a képernyőn:

valuev 2

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik