Foci

Képzeld el Dzsudzsák Balázst, mint Piroska

Dárdai Pál elmesélt egy-két edzőtábori titkot az aranylábú gyerekekről.

“Bár a pályafutása sokak előtt nyitott könyv, Dárdai Pál mégis úgy döntött, a tőle szokott őszinteséggel megosztja történetét az emberekkel, életének olyan fejezeteit tárja az olvasók elé, amelyek eddig jóformán senki előtt nem voltak ismertek.”

Ezekkel a sorokkal érkezett meghívó szerkesztőségünkbe, merthogy május 24-én 14 órakor mutatja be az Alexandra Kiadó a mi Dárdai Pálunkról szóló könyvét, amelyben olyan részletekre is fény derül, mint:

„Király Gabi volt a nagymama. Juhász Roland a vadász. Szalai Ádám a farkas. Dzsudzsák Balázs pedig Piroska. Úgy ám, a Piroska és a farkast játszottuk el. Azazhogy: játszották el a rutinosabb spílerek. A fiataloknak a Hófehérkét és a hét törpét kellett színpadra vinniük. Az első közös esténk volt Telkiben. Hat nappal a bukaresti mérkőzés előtt.

A futballistáknak el kellett játszaniuk a két mesét. Egyfelől remek szórakozás, egyben kikapcsolódás volt, másfelől – az én szememben – teszt. Ki az a “sztár”, aki le tud alacsonyodni a csapathoz? Ki csinál hiúsági kérdést abból, hogy be kell öltöznie adott esetben nagymamának vagy Kukának? Ki hogyan készül? Ki mennyire kreatív?

Aki szereti a futballt és kíváncsi egy olyan magyar edző gondolataira, aki a Budesliga egyik kiesőjének gondolt Herha BSC-ből európai kuparésztvevő csapatot csinált egy év alatt, annak tiszta szívvel ajánljuk a Pál könyve felcímmel és nemes egyszerűséggel Dárdai címmel megjelenő könyvet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik