Foci

Lecserélték, erre hazament a Milan futballistája

Mire lefújták a meccset, már otthon volt.

Az AC Milan csütörtök este hazai környezetben játszott gól nélküli döntetlent a kiesés elől menekülő Carpi csapatával. Az idei bajnoki szezonba eddig 15 gólig jutó csatár, Carlos Bacca a kezdőcsapatban kapott helyet Christian Brocchi vezetőedzőtől, de a 69. percben lecserélték, és érkezett helyette Jeremy Ménez.

A támadó annyira megsértődött, hogy a csereként beálló futballistával le sem pacsizott, majd bement az öltözőbe, és hazament még a lefújás előtt. Bacca az új edző első meccsén győztes gólt szerzett, nyilván az újonc ellen is ez volt a célja. Tettére viszont nincs mentség.

A lefújás után Brocchi így nyilatkozott az esetről:

Boldog vagyok, hogy ilyen jó csatáraim vannak, viszont azért nem, ahogyan néhány esetben viselkednek. Csalódott voltam, amikor lehoztam Baccát és nem pacsizott le Ménezzel, akit becseréltem a helyére

– írja a Sky Sports. Az edző a hazamenetellel kapcsolatban nem nyilatkozott, nyilván házon belül szeretnének pontot tenni az ügy végére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik