Foci

Bréking: kirúgták a Puskás Akadémia edzőjét

24.hu
24.hu

2016. 04. 16. 21:19

Menesztette Robert Jarnit szombaton a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Puskás Akadémia FC.

A felcsútiak az élvonal 30. fordulójában hazai pályán 1-0-ra kikaptak a Békéscsabától, így a tabella utolsó helyére csúsztak vissza.

A Puskás Akadémia FC tulajdonosa azonnali hatállyal megvált Robert Jarni vezetőedzőtől és stábjától, majd felkérte Szíjjártó Istvánt, hogy a szezon végéig lássa el a vezetőedzői feladatokat a csapat mellett

– áll a klub honlapján megjelent rövid közleményben.

Szíjjártó István a PAFC vezetőedzője (Fotó: puskasakademia.hu/Takács József)

A játékosként a horvát válogatottal világbajnoki bronzérmes Robert Jarni tavaly nyár óta irányította a felcsúti csapatot vezetőedzőként. Szerződése 2018 nyaráig szólt.

Az NB I-ben a Vasasnak, a Békéscsabának és a Puskás Akadémiának egyaránt 25 pontja van három fordulóval az évad vége előtt.

Edzőváltások a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/2016-os idényében:

augusztus 19.: Videoton FC, Bernard Casoni helyett ideiglenesen Pető Tamás
október 6.: Videoton FC, Pető Tamás helyett Horváth Ferenc
október 19.: Vasas, Szanyó Károly helyett Simon Antal
december 29.: Diósgyőr, Bekő Balázs helyett Egervári Sándor
január 2.: Vasas, Simon Antal helyett Michael Oenning
február 3.: MTK Budapest, László Csaba helyett Teodoru Vaszilisz
április 16.: Puskás Akadémia, Robert Jarni helyett Szíjjártó István

Címfotó: puskasakademia.hu

 

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.