Foci

Két BL-rekordot is megdöntött Cristiano Ronaldo

Nem volt könnyű helyzetben a Real Madrid együttese a Wolfsburg elleni visszavágó előtt a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A spanyolok az odavágón gyenge játékkal kaptak ki 2-0-ra, így a kiesés szélére sodródtak, az ő szintjükön pedig kaptak volna hideget-meleget, ha búcsúztatja őket a német csapat.

Cristiano Ronaldóék nem is bízták a véletlenre a dolgot, már a találkozó legelejétől ellenfelüknek estek, a klasszis két góljával pedig már a 17. percre eltüntették a két együttes közti különbséget. Ronaldo másfél percen belül duplázott.

A második játékrészben szabadrúgásból volt eredményes a portugál, a 3-0 pedig a Real Madrid továbbjutását jelentette. A blancók zsinórban hatodik alkalommal jutottak el az elődöntőig.

A találkozó összefoglalója:

Ronaldo estéje emlékezetesre sikerült:

  • ez volt a harmadik triplája a mostani BL-szezonban, ez korábban senkinek sem sikerült;
  • ő az első, aki két BL-idényben eljutott legalább 15 gólig (most 16-nál jár);
  • pályafutása ötödik mesterhármasát jegyezte a Bajnokok Ligájában, amivel befogta Lionel Messit.

„Varázslatos este volt. A csapat többi tagját is ki szeretném emelni, nagyszerűen játszottak és természetesen a szurkolóinknak is köszönöm, akik végig biztattak bennünket.

A góllövés belém van kódolva.

Csak úgy jön, nem hajszolom a találatokat. Mindig beleadok apait-anyait, aki ismer, az tudja. Meglátjuk, mi lesz a folytatásban” – mondta a találkozót követően Ronaldo.

Eredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

Real Madrid-Wolfsburg 3-0 (2-0)

Gólszerző: Ronaldo (16., 17., 77.)

Továbbjutott: a Real Madrid, 3-2-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik