Foci

Eb 2016: áll a bál a felkészülést megkezdő románoknál

A Steaua döntése értelmében hat játékos nem utazhatott el az edzőtáborba.

Anghel Iordanescu, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya összeveszett a Steaua Bucuresti elöljáróival, ennek következményeként pedig a fővárosi klub egyetlen játékosa sem tartott az Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat téli edzőtáborába.

A román együttes hétfőn utazott el Törökországba, ahol egy nem hivatalos mérkőzést is játszik majd.

A probléma azzal kezdődött, hogy a Steaua vezetősége kijelentette, nem hivatalos mérkőzésekre maximum három futballistát enged el a válogatotthoz, ám Iordanescu hat labdarúgóra számított a mostani túrán, s nem volt hajlandó kompromisszumot kötni.

Mindenki vagy senki. A Steaua lépése nem fair. Tisztelni kell a nemzeti csapatot, amely Európa-bajnokságon szerepel majd

– jelentette ki a szakvezető.

A botrány kapcsán már több más román klub vezetője is megszólalt. A Pandurii Targu-Jiu klub elnöke például azzal fenyegetőzött, hogy ő is visszahívja futballistáit Törökországból, ha a Steaua labdarúgói nem utaznak el a válogatottal.

Románia az Eb selejtező sorozatában a magyarokkal szerepelt egy csoportban, s csoportmásodikként vívta ki a részvételt. Franciaországban a házigazdák válogatottja, valamint az albán és a svájci csapat lesz az ellenfele.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik