Foci

Bogdán: Hibáztam, vállalom

Futó Csaba
Futó Csaba

2015. 12. 21. 07:59

Korábban a témában:

A magyar válogatott Bogdán Ádám vasárnap első alkalommal védte a Liverpool labdarúgócsapatának kapuját a Premier League-ben, ám a találkozó nem sikerült valami fényesen honfitársunknak. Rögtön az összecsapás elején kiejtette a kezéből a labdát egy szöglet után, abból szerzett vezetést a Watford, amely végül 3-0-ra nyert.

Ezzel a góllal szerzett vezetést a Watford már a 3. percben:

A találkozót követően mindenki Bogdán bakijával foglalkozott, ő maga pedig nem akart kibúvót keresni:

Elejtettem a labdát, aztán úgy éreztem, megszereztem, ekkor Ake kirúgta a kezemből és betalált. Ha elsőre megfogom, akkor nincs miről beszélni. Úgy éreztem, mindkét kezem a labdán volt, de a másodperc töredékéről beszélünk, a játékvezető nem is láthatta, mi történt. Elsőre meg kellett volna fognom a labdát. Hibáztam, remélem ebből is tanulok

– mondta az Expressnek Bogdán a lefújást követően, aki hozzátette: nem érti, mi történt, mivel régóta készül rá, hogy bajnokin is játszhasson és nem is izgult a meccsen.

Jürgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője is megemlítette a Watford első találatát a meccsvégi sajtótájékoztatóján:

„Nagyobb hibákat követtünk el, mint a játékvezető. A kapusunk mindkét keze a labdán volt, azaz falt történt. Ugyanakkor hibák, szabálytalanságok mindig vannak, ezek a játék részei. A reakciónk az azonban nem volt rendben.

Remélem, ez volt a legpocsékabb meccsem a Liverpool menedzsereként.

Most rosszul érezzük magunkat, mert azért utaztunk ide, hogy valami teljesen más dolgot csináljunk. Óriási különbség volt aközött, amit elterveztünk és amit bemutattunk. Ezen kell elgondolkodnunk a következő mérkőzésünkig” – mondta Klopp.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.