Foci

Speciel One nem lehet hibás, ezért keresni kell 11-et

Saját játékosai ellen fordult Mourinho. Azt mondja, futballistái elárulták őt, és nem tesznek meg mindent a pályán.

A listavezető Leicester City otthonában elszenvedett hétfő esti 2-1-es vereséget követő sajtótájékoztatón a Chelsea portugál edző ja úgy fogalmazott:

“Ha én játékos lennék, sokkal többet nyújtanék”.

Az újabb vereséggel a londoni csapat a 16. helyen áll a tabellán, mindössze egy pontra a kiesőzónától.

“Az előző idényben végig fenomenális munkát végeztem, a játékosokat olyan szintre emeltem, amely nem az ő szintjük, hanem több, mint amik ők valójában. Úgy érzem, elárulták a munkámat”

– fogalmazott keserűen José Mourinho, aki szerint az első négybe már nem érhetnek oda, az első hatra azonban még van esély, mert a riválisok is sok pontot hullajtanak.

“Jelen pillanatban viszont abban a zónában vagyunk, ahol szégyellem magam.”

– mondta a Speciel One. Az előző szezonban a Chelsea már három körrel a bajnokság vége előtt bebiztosította végső sikerét, most viszont már kilenc kudarccal áll, és húsz pontra van az éllovastól. Valami eltörött a játékosok és az edző között, mert a csapat teljesítményére valóban nincs más magyarázat, minthogy meg akarják buktatni a portugál menedzsert.

Megkockáztatjuk, ezek után a mondatok után Roman Abramovics tulajdonos is hamarosan acsapat jövőjét befolyásoló döntést kell hozzon.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik