Foci

Újabb menedzsert rúgtak ki a Premier League-ben

Tizenöt forduló alatt már a negyediket.

Menesztették Garry Monkot, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Swansea City vezetőedzőjét.

A 36 éves szakember tavaly februárban Michael Laudrupot váltotta ideiglenesen az együttes kispadján, majd májusban véglegesítették posztján.

Vezetésével a gárda több kisebb sikert is elért, például története során először nyert a csapat az Old Traffordon a Manchester United ellen. Monkot tavaly augusztusban a hónap legjobb edzőjének is megválasztották a Premier League-ben, első teljes idényében végül a nyolcadik helyen zárt a csapattal.

A mostani szezonban már közel sem ment ilyen jól az együttesnek, 15 forduló alatt mindössze három győzelmet aratott, a 15. helyen áll, és a legutóbbi öt találkozójából négyet elveszített.

Ez már a szezon negyedik menesztése a Premier League-ben. Korábban a Liverpoolnál Brendan Rodgers helyére Jürgen Klopp érkezett, a Sunderland együttesénél Dick Advocaat helyét Sam Allardyce vette át. Legutóbb az Aston Villa gárdájánál jelentettek be új menedzsert, Tim Sherwood kirúgását követően a francia Remi Garde lett a főnök a birminghami alakulatnál.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik