Foci

A harmadik kalapba kerültünk a vb-selejtezőkön

Jó pár nagy nevet már ezzel elkerülünk, de így sem lesz könnyű dolgunk.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistája alapján a magyar válogatott a harmadik kalapba kerül a 2018-as oroszországi világbajnokság európai selejtezőjének július 25-i sorsolásán.

A magyarok biztosan elkerülik a szintén harmadik kategóriás Ukrajnát, Skóciát, Lengyelországot, Svédországot, Albániát, Észak-Írországot, Szerbiát és Görögországot.

Fotó: MTI

Az első öt kalapban kilenc-kilenc, az utolsóban hét ország együttese kapott helyet, azaz hét hatos és két ötös csoportot alakítanak ki. A csoportgyőztesek egyenes ágon jutnak ki a világbajnokságra, míg a kilenc csoportmásodik közül a legjobb nyolcat párokba sorsolják és oda-visszavágós pótselejtezőn a párharcok győztesei biztosítják részvételüket a vb-re.

Az európai szövetség (UEFA) azt javasolta a FIFA-nak, hogy az angol, francia, német, olasz, spanyol és holland együttes ne kerüljön ötcsapatos csoportba, ezáltal a kontinens legnépszerűbb válogatottjai a maximális tíz mérkőzést játszanák a kvalifikációs sorozatban.

A házigazda Oroszország mellett Európából 13 válogatott vehet részt a vb-n. A selejtezősorozat 2016 szeptemberében kezdődik és 2017 novemberében ér véget.

2018-as labdarúgó labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek beosztása kalapok szerint

1. kalap: Németország, Belgium, Hollandia, Portugália, Románia, Anglia, Wales, Spanyolország, Horvátország

2. kalap: Szlovákia, Ausztria, Olaszország, Svájc, Csehország, Franciaország, Izland, Dánia, Bosznia-Hercegovina

3. kalap: Ukrajna, Skócia, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Svédország, Albánia, Észak-Írország, Szerbia, Görögország

4. kalap: Törökország, Szlovénia, Izrael, Írország, Norvégia, Bulgária, Feröer-szigetek, Montenegró, Észtország

5. kalap: Ciprus, Lettország, Örményország, Finnország, Fehéroroszország, Macedónia, Azerbajdzsán, Litvánia, Moldova

6. kalap: Kazahsztán, Luxemburg, Liechtenstein, Grúzia, Málta, San Marino, Andorra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik