Foci

A 118. percben dőlt el az U20-as vb döntője

u20-as szerb válogatott (Array)
u20-as szerb válogatott (Array)

Szerbia története során először diadalmaskodott önálló államként a 20 éven aluliaknak rendezett labdarúgó-világbajnokságon.

Az új-zélandi torna fináléjában a mieinket egyaránt legyőző Brazília és Szerbia mérte össze erejét magyar idő szerint szombaton délelőtt.

Mindkét gárda útja rögös volt a döntőig. A brazilok a nyolcaddöntőben Uruguayt, majd a negyeddöntőben Portugáliát is csak tizenegyesekkel tudták legyőzni, aztán jött a Szenegál elleni sima 5-0. A szerbek az egyenes kieséses szakaszban egyszer sem végeztek a rendes játékidőben: a legjobb 16 között a mieinket ejtették ki a ráadásban, egy körrel később az USA ellen büntetőkkel bizonyultak jobbnak, az elődöntőben pedig szintén túlórában kerekedtek Mali legjobbjai fölé.

Fotó: Europress fotóügynökség

A találkozó első találatára bő egy órát kellett várni: a 70. percben Mandic pofozta be közelről a lasztit a dél-amerikaiak kapujába.

Sokat nem kellett várni az egyenlítő gólra, három minutummal később Pereira gyönyörű szóló után lőtte ki a hosszú alsót.

A rendes játékidőben tehát nem jutottak döntésre a felek, jöhetett a hosszabbítás. A 118. percben, amikor lélekben talán már a büntetőkre készültek a felek, Szerbia egy gyors kontratámadás végén Maksimovic góljával újra megszerezte a vezetést, és ezzel már a győzelmet is.

A harmadik helyen Mali végzett, miután 3-1-re legyőzte a bronzmeccsen Szenegál legjobbjait.

Eredmények – U20-as labdarúgó-világbajnokság, döntő:

Brazília-Szerbia 1-2 (0-1, 1-1) – hosszabbítás után

a 3. helyért:

Szenegál-Mali 1-3 (0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik