Foci

Mourinhóval nem tud hibázni a Chelsea

chelsea (chelsea, )
chelsea (chelsea, )

A Chelsea 2-1-re nyert az Aston Villa ellen a Premier League 3. fordulójából előre hozott, és szerda este lejátszott mérkőzésén.

A portugál jól teljesít a Stamford Bridge-en
Fotó: AFP

A londoni Kékek José Mourinho irányításával kezdték meg a bajnokságot és rögtön egy győzelemmel kezdtek a Hull City ellen.

A portugál mester számára egyébként már csak azért is fontosak a hazai meccsek, mert a Chelsea kispadján még sosem veszített bajnoki mérkőzésen a Stamford Bridge-en. A szerda esti találkozóig 47 győzelmet és 14 döntetlent zsebelt be, az Aston Villa két vállra fektetésével pedig már megvan a 48. siker is.

A londoniak egyébként Luna 6. percben szerzett öngóljával kerültek előnybe, majd Benteke még az első félidő hajrájában egyenlített.

A szünet után a pontatlanul focizó hazaiak – a 90 perc során három lövés találta el a kaput – végül behúzták a három pontot, köszönhetően Ivanović góljának.

A találkozót azért hozták előre, mert a Chelsea jövő pénteken a Bayern Münchennel találkozik az európai Szuperkupában.

Eredmény – Premier League, a 3. fordulóból előrehozott mérkőzés

Chelsea-Aston Villa 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Luna (6.-öngól), Ivanovic (73.) illetve Benteke (45.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik