Foci

Lencse újra Izraelben köthet ki

lencse lászló (lencse lászló, )
lencse lászló (lencse lászló, )

A Videoton első csapata továbbra sem foglalkoztatja a támadót és mivel a játékos szerződése lejár 2014-ben mindenképpen szeretnék eladni. A Beitar Jeruzsálam lehet a befutó.

Lencsét a Diósgyőr is szerette volna megszerezni, de a Videoton által szabott ár és a vevő elképzelése között jelentős eltérés mutatkozott. Vélhetően más magyar csapat sem képes az egyes információk szerint 350 ezer eurós kivásárlási árat előteremteni, így a játékos értékesítése kapcsán elsősorban a  külföld jöhet szóba.

Ami tény Lencsének elsősorban izraeli és görög tapasztalatai referenciái vannak, hiszen tavaly nyáron előbb az izraeli Hapoel Ironi Kiryat Shmona, majd a görög Asztérasz Tripolisz csapatához került kölcsönbe. Előbbinél BL meccsen is játszott, sőt gólt, gólokat is lőtt, jól érezte magát, szerették és csak a fokozódó “politikai helyzet” miatt váltott.

Éppen ezért nem csodálkozunk, hogy a lehetséges vevőjelölt is Izraelből a Beitar Jeruzsálemtől jelentkezett. A helyi sport5.co.il arról számolt be, hogy hatszoros bajnok és legutóbbi 8. helyezett alakulat vezetőedzője Eli Cohen örömmel látná csapatában a csatárt.

A cikk szerint a Beitar jelenleg alkudni próbál a támadóért kért összegből. A Videoton annak idején meg nem erősített információk szerint 2010 telén 600 ezer euróért úgy vette meg az Agárdi Akadémián nevelkedett támadót az MTK-tól. Azóta többször kölcsönadták, így szerény számításaink szerint, ha létrejön az üzlet, nem sokat vagy egyáltalán nem buknak a játékoson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik