Foci

Kétgólos előnyről kapott ki a Barcelona

lionel messi (lionel messi, barcelona, )
lionel messi (lionel messi, barcelona, )

A hazai pályán játszó Real Sociedad óriási meglepetésre 3-2-re legyőzte a bő fél órát tíz emberrel játszó, a szezonban eddig veretlen Barcelonát a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

Sokan azt várták Lionel Messitől, hogy végre betaláljon a Real Sociedad otthonában, az argentin pedig nem váratta sokáig a rajongóit, ugyanis már a hetedik percben bevette a hazaiak kapuját. A négyszeres aranylabdás ráadásul zsinórbna tízedik bajnokiján lőtt gólt.

A folytatás is álomszerűen alakult a katalánok szempontjából, a 14. percben Pedro ugyan még a kapufát találta el, azonban az első félóra letelte előtt hálót is megzörgette, így megnyugtató előnybe került a Barca. Sőt, Messi kis híján duplázott a felvonás hajrájában, azonban a kapufa ezúttal is a hazaiakkal volt, akik még a szünet előtt szépíteni tudtak.

A második felvonás elején aztán minden megváltozott: Piqué szabálytalankodott sárga lapot érően, ám ez neki már a második ilyen megmozdulása volt, így az 56. percben tíz emberre fogyatkozott a Barcelona. A Sociedad addig is jól teljesített a második félidőben, majd kihasználva az emberelőnyt nem sokkal később egyenlíteni is tudott.

A találkozó hajrájában már azért kellett aggódniuk a gránátvörös-kékeknek, nehogy Iniesta is a kiállítás sorsára jusson (a pengés játékos egy sárgával a tarsolyában akasztotta ellenfelét), ám ezúttal elmaradt a piros lap. A slusszpoén a végére maradt, Agirretxe maradt üresen a barcelonai tizenhatoson belül és közelről a hálóba passzolt, 3-2-re nyert a Sociedad.

A Barcelona ebben a szezonban eddig szinte hibátlan volt, csak egy Real Madrid elleni döntetlen rontott bele az összképbe, a katalánok azonban most elszenvedték első vereségüket a honi pontvadászatban.

Eredmények – La Liga, 20. forduló

Real Sociedad – Barcelona 3-2 (1-2)
Gólszerzők: Castro (41.), Mascherano (63. – öngól), Agirretxe (90.) illetve Messi (7.), Pedro (25.)
Piros lap: Piqué (56.)

Granada – Rayo Vallecano 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Amat (26. – 11-esből), Recio (80.)

Getafe – Sevilla 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Colunga (44.) illetve Reyes (40.)


Ajánlott videó

Olvasói sztorik