Foci

A Videoton az Európa Liga főtábláján

vidi (videoton, )
vidi (videoton, )

A Videoton gólnélküli döntetlen után büntetőpárbajban legyőzte a török Trabzonsport, és az Európa Liga csoportkörében folytathatja.

A Videoton a múlt héten masszív játékkal gólnélküli döntetlent ért el Törökországban. Az ott mutatott játék alapján volt esélye Paulo Sousa csapatának a továbbjutásra annak dacára, hogy papíron még mindig a Trabzonspor volt az erősebb.

A Sóstói Stadionban elővételben elkelt szinte az összes belépő, így majdnem 12 ezren buzdították a Vidit a történelmi jelentőségű meccsen.

A mérkőzés összefoglalója:

Mindkét csapat alaposan megszervezte a védelmét és a középpályáját, az már rögtön az elején látszott, hogy gólszegény meccsen dől el a továbbjutás.

Bár mindkét csapat előtt akadt lehetőség, a csapatok 0-0-val vonultak szünetre. A fordulás után csak kissé változott a helyzet, a biztonságon felül mindkét csapat megpróbált többet támadni.

Ez helyzetekben is megmutatkozott, de a két kapus a helyén volt. A hajrára illetve félig már a hosszabbításra gondolva a mérkőzés napján éppen 42 éves Paulo Sousa behozta Gyurcsó Ádámot és Torghelle Sándort, meg is élénkült a Vidi előrejátéka, de a rendes játékidőben így sem született gól, csakúgy, mint a múlt héten Törökországban, következett a 2×15 perc hosszabbítás.

Ahol szintén a biztonság volt az elsődleges, így a csapatokra a rettegegett büntetőpárbaj várt.

Amelynek a Vidi kapusa, Mladen Bozovic lett a hőse, hiszen kivédett két török 11-est is, a Vidi játékosai viszont nem hibáztak, így a szétlövést 4-2-re megnyerte a Videoton, és bejutott az Európa Liga csoportkörébe, amelynek sorsolását pénteken tartják.

Labdarúgó Európa Liga playoff, visszavágó

Videoton-Trabzonspor 0-0 (hosszabbítás után: 0-0)

Összesítésben: 0-0, büntetőkkel a Videoton  jutott tovább

Sóstói Stadion, 11200 ezer néző. Vezeti: Martin Hansson (svéd)

Videoton: Bozovic – Brachi, Vinícius, Caneira, Stopira – Tóth B., Mitrovic, Oliveira (Gyurcsó, 77.), Sándor Gy. – Walter Lee (Kovács I., 101.), Nikolics (Torghelle, 72.). Vezetőedző: Paulo Sousa

Trabzonspor: Kivrak – Serkan, Bamba, Yumlu, Celustka – Zokora, Aydogdu, Alanzinho (Sapara, 111. perc), Volkan Sen (Altintop, 60.) – Öztekin (Vittek., 83.), Paulo Henrique. Vezetőedző: Senol Günes

Gólszerző:

Sárga lap: Mitrovic (66.), Vinícius (69.), Stopira (120.), illetve Yumlu (30.), Serkan (69.), Zokora (101.), Bamba (117.)

A Sport24 szöveges közvetítésben számolt be a mérkőzésről:

Bozovic megfogja Zokora 11-esét is! Nicola Mitrovic betalál, a Videoton megnyerte a büntetőprábajt, és feljutott az Európa Liga főtáblájára!!!

Soner Aydogdu büntetőjét Bozovic megfogja! Gyurcsó berúgja, vezet a Vidi! (3-2)

Vittek betalál, Brachi is (2-2)!

Sapara berúgja a törökök első büntetőjét, a Vidiből Caneira válaszolt (1-1).

120. PERC: Vége a hosszabbításnak, Videoton-Trabzonspor 0-0, összesítésben 0-0, jönnek a büntetők.

SÁRGA LAP 120’
Stopira is besárgult a végén.


118. PERC:
Furcsa, Yumlu kapott egy sárgát, de már a 30. percben is kapott egyet, mégis maradhat a pályán…

SÁRGA LAP 117’
Bamba lökte el Kovácsot, majd reklamált egy sort, lap.
CSERE 111’
Alanzinho helyett Sapara a törököknél, több csere nincs egyik csapatnál sem.


110. PERC:
Úgy tűnik, hogy a csapatok most már inkább kivárják a büntetőpárbajt, a törökök támadgatnak, de csak óvatosan.

KÖZÉPKEZDÉS 106’
A Trabzonspor kezdheti az utolsó 15 percet.


105. PERC:
Vége a hosszabbítás első félidejének, Videoton-Trabzonspor 0-0, összesítésben 0-0.

CSERE 102’
Kovács István Walter Lee helyén.
SÁRGA LAP 101.’
Zokora rántotta le Tóth Balázst.


97. PERC:
Érthetően óvatosan kezdték a ráadást a csapatok, elsőként a Trabzonspor jutott el helyzetecskéig.

KÖZÉPKEZDÉS 91’
A Videoton kezdi a hosszabbítást


A második félidőt tíz emberrel lejátszó Debrecen 4-1-es vereséget szenvedett a Club Brugge-től, és összesítésben 7-1-el búcsúzott a sorozattól.

90+4. PERC: Vége a rendes játékidőnek, Videoton-Trabzonspor 0-0, összesítésben is, következik a hosszabbítás.

90+4. PERC: Stopira labdával együtt lökte be a török kapust a gólvonal mögé.

90+1. PERC: Török lehetőség, egy beadás átszállt a rosszul helyezkedő Bozovicon. Az ellentámadás végén Gyurcsó kicsit éles szögből, 6 méterről lőtt kevéssel mellé.

90. PERC: Négy perc hosszabbítás – utána pedig majd 2×15 perc.

86. PERC: Úgy néz ki, a csapatokra túlóra vár.

CSERE 83’
Vittek váltja Öztekint a Trabzonsporban
CSERE 77’
Oliveira helyett a hétvégén a Haladás ellen duplázó Gyurcsó a hazaiaknál.
CSERE 72’
Nikolicsot Torghelle váltja a Vidiben.
SÁRGA LAP 69’
Páros sárga a kakaskodó Serkannak és Viníciusnak
SÁRGA LAP 66’
Mitrovic szabálytalankodott Paulo Henriquével


61. PERC:
A Trabzonspor híveinek szent száma a 61., ezt Székesfehérváron egy kevés pirotechnikával ünnepelték meg.

CSERE 60’
Volkan Sen le, Halil Altintop be.


60. PERC:
A törökök többet támadnak, Paulo Henrique fejese a kapufát érintve ment ki.

VÉDÉS 57’
Távoli, de jól helyzett török lövést tornászott ki Bozovic.
VÉDÉS 53’
Sándor György labdát szerzett, de közeli lövését védte Kivrak kapus, a szögletből Tóth Balázs majdnem betalált..


52. PERC:
A törökök próbálnak fölényt kialakítani.

47. PERC: Stopira majdnem labdát vesztett saját 16-osánál, de javította a hibáját.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
A Trabzonspor folytatja a játékot.


A szünetben Garancsi István klubtulaj elmondta, hogy nem bírja ülve nézni a meccset, és tökmindegy neki, hogy rendes játékidőben, hosszabításban vagy büntetőkkel, csak jusson tovább a Vidi.

Bruges-ben déjá vu érzése lehet a Debrecennek, a szünet előtt ezúttal második sárgával Rezest állították ki, egy félidőt megint tíz emberrel kell majd lejátszania a Lokinak, amely 1-1-re áll a Club Brugge ellen, a belgák összesítésben 4-1-re vezetnek.

45. PERC: Vége az első félidőnek, Videoton-Trabzonspor 0-0, összesítésben ugyanez az állás, egyelőre még virtuálisan sincs továbbjutó.

42. PERC: A 42. percben a Vidi-tábor transzparenssel köszöntötte fel a ma 42 éves Paulo Sousát, aki megtapsolta a gesztust..

SZABADRÚGÁS 40’
A Pumukli-frizurás Aydogdu tekert nem sokkal mellé-fölé.


36. PERC:
A Vidi erőlteti a kisszögleteket, eddig kevés sikerrel.

VÉDÉS 34’
Bozovic óriási bravúrra védte Paulo Henrique közeli lövését!


Bruges-ben a Loki 1-1-re áll a 33. percben, a belga vezető gólra Szakály válaszolt, összesítésben 1-4.

SÁRGA LAP 30’
Pontosabban Yumlu szabálytalankodott, meg is büntették érte.
Ápolás 30’
Nikolics ütközött.


24. PERC:
Brachi végezte el a szabadrúgást, a berobbanó Caneira majdnem megszerezte a vezetést!

SZABADRÚGÁS 23’
Oliveirát rúgták fel a 16-os sarkánál


19. PERC:
Egyelőre folytatódik a biztonsági foci, ennek ellenére óriási Vidi-helyzet maradt ki! Egy szabadrúgás után a kipattanót Mitrovic szúrta rá, a lövés egy török lábon irányt változtatva centikkel kerülte el a vendégek kapuját…

A Debrecen Belgiumban lép pályára, a Club Brugge ellen 0-0 az állás a 10. percben, összesítésben 0-3, miután az első meccsen, Nyíregyházán ennyire kapott ki a Loki.

SZÖGLET 11’
Az első Vidi-sarokrúgást elkomolytalankodták Oliveiráék.


8. PERC:
Nem sietik el a döntést a felek, a Vidi és a Trabzonspor is joggal tart a bekapott góltól, óvatos játék folyik a pályán.

5. PERC: Mindkét csapat tekintélyteremtő szabálytalanságokkal indított.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
A Vidi kezdte a meccset.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik