Foci

6-3, ezúttal nem mi nyertünk

pisont, u17 (pisont, u17-es válogatott, )
pisont, u17 (pisont, u17-es válogatott, )

Gólzáporos meccsen 6--3-as vereséget szenvedett a magyar U17-es csapat Japánban egy tartományi válogatottól.

Pisont István együttese a szombati és a vasárnapi találkozók után hétfőn újabb mérkőzést játszott Niigatában, ezúttal a helyi tartományi válogatott volt az ellenfél. A meccset a 42 ezres városi stadionban játszották le, azon a pályán, ahol a 2002-es világbajnokságon is rendeztek találkozókat.

A magyar válogatott a Hrabina Alex – Mervó Bence, Asztalos Dávid, Kovács Tamás (Medgyes Zoltán, 80.), Borkai Ádám (Popgeorgiev Pantelis, 88.) – Németh Márió, Berecz Zsombor (Dékány Péter, 16.), Kalmár Zsolt – Farkas Zoltán, Bobál Gergely (Tóth László, 57.), Varga Szabolcs összetételben szerepelt a találkozón.

A házigazdák első félidei két találatára magyar részről Farkas Zoltán válaszolt, majd a fordulás után Varga Szabolcs és Tóth László is eredményes volt, de közben a japánok kihasználták a mieink fáradtságból adódó hibáit, és a második játékrészben négy gólt szerezve, 6-3-as győzelmet arattak. A magyar válogatott ezúttal sem tudott élni helyzetei többségével, a ziccerek jelentős részét elhibázták a játékosok, két alkalommal pedig a kapufa mentette meg a hazaiakat a kapott góltól.

„Rengeteg lehetőségünk volt, ordító helyzeteket hagytunk ki, ismét egy olyan mérkőzést veszítettünk el, amit könnyedén megnyerhettünk volna – mondta Pisont István az mlsz.hu-nak. – A mérkőzés végére elfáradtunk, ennek tudható be a hat kapott gól, de a vereség ellenére le a kalappal a játékosok előtt, mert a hozzáállásuk, igyekezetük végig példaértékű volt. Nehéz körülmények között játszottuk le mindhárom meccsünket, hiszen szinte elviselhetetlenül magas volt a páratartalom, megéreztük az időeltolódást is, illetve érezhető volt, hogy a játékosok a nyári felkészülésük előtt, mindössze három közös edzés után léptek pályára.”

Az U17-es válogatott tagjai néhány óra pihenés után helyi idő szerint kedden hajnali fél 2-kor indulnak útnak, és magyar idő szerint este hét órakor érkeznek meg Budapestre.

Eredmény – Felkészülési mérkőzés, Niigata, Japán
Magyar U17-es válogatott – Japán tartományi válogatott 3-6 (1-2)
Magyar gólszerzők: Farkas Z., Varga Sz., Tóth L.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik