Foci

Scholes marad a Unitednél és válogatott lenne

scholes (scholes, )
scholes (scholes, )

A Manchester United középpályása 37 évesen úgy döntött, még egy évet marad a Vörös Ördögöknél, és nyitott Roy Hodgson felé is.

A következő szezonban is a Manchester Unitedet erősíti majd Paul Scholes, és ennek még akkor is örülnek a csapat drukkerei, ha nem ért leszögezni, a vörös hajú fiatalember már 37 éves.

Ryan Giggs, a United walesi szélsője már a 40-et tapossa, és még ma is szélvészgyorsan szaladgál a bal szélen. Scholes sok sérüléssel bajlódott a szezonban, de a sorozat végén főszerepet vállalt csapata játékában. A United egy bajnoki ezüstérmet tud ennek ellenére csak felmutatni ebben a szezonban, a BL-ből, az FA-kupából, az Európa Ligából és a Ligakupából is idő előtt kiesett.

Az Év játékosa szavazáson így is a harmadik helyen végzett Paul Scholes, aki eddig 66 alkalommal szerepelt az angol válogatottban. A The Guardian most arról ír, nyitott a szám gyarapítására, és elfogadná Roy Hodgson szövetségi kapitány invitálását az Európa-bajnoki keretre.

Scholes 2004-ben (!) hagyta ott a válogatottat, miután összekülönbözött az akkor szövetségi kapitánnyal, Sven-Göran Erikssonnal. Steve McLaren nem válogatta be, Fabio Capello viszont hiába hívta, nemet mondott neki. Érdekesség, hogy Scholes a hírek szerint megsértődött az olaszra, mert az nem személyesen kérte a válogatottságra, hanem asszisztensén, Franco Baldinin keresztül.

Roy Hodgson szerdán nevezi meg az angol válogatott Eb-keretének névsorát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik