Foci

Nyert a Tottenham, kikapott a Chelsea

Fabrice Muamba jelenlétében a Tottenham fontos győzelmet aratott az angol labdarúgó-bajnokságban, a Chelsea-nek viszont megszakadt nagy sorozata.

A Chelsea, a Tottenham, az Arsenal és a Newcastle öldöklő harcot folytat a Premier League 3-6. helyéért, és ebben a küzdelemben fontos állomás volt a szerdai játéknap.

A londoni Kékek, akik André-Villas-Boas távozása után szárnyalnak, FA Kupa- és Bajnokok Ligája-döntőt játszanak, hazai pályán fogadták a remekül szereplő Newcastle együttesét. Most nem jött ki nekik a lépés, mert Alan Pardew együttese korán megszerezte a vezetést a bajnokság egyik felfedezettje, Demba Cissé jóvoltából, és később is egy kisebb időszakot eltekintve kézben tartották a mérkőzést.

A végén Cissé megadta a kegyelemdöfést is egy irgalmatlanul nagy góllal, a Newcastle nagyon hosszú idő után nyert a Stamford Bridge-n, ezzel lépéselőnybe került a londoni csapattal szemben.

A Chelsea hazai kudarcának felvételei:

Csakhogy nem lehet felhőtlen a Newcastle öröme, ugyanis a másik nagy rivális, a Tottenham magabiztos sikert aratott a Bogdán Ádámot ezúttal is végig foglalkoztató, a kiesés ellen küzdő Bolton Wanderers otthonában.

A két csapat márciusi FA-kupa mérkőzésén, a londoni White Hart Lanen a Wanderers játékosa, Fabrice Muamba összesett és szívrohamot kapott. Azóta kórházba ápolták, felépülése folyamatban van. És szerdán újabb lépést tett a visszatérés felé (hiszen már erről is beszélnek), megjelent a Bolton stadionjában. A gyepre is kiment, és miután a két szurkolótábor egy emberként köszöntötte, el is pityeregte magát, hogy aztán később a lelátón nézze meg a hazai csapat 4-1-es vereségét.

Muamba is ott volt a Bolton-Tottenham bajnokin (Fotó: AFP)

A találkozó érdemi része két Bogdán-bravúrral indult, majd Modric a 37. percben megnyugtató vezetéshez juttatta a Spurst. A második félidő elején ugyan egy bedobást követő kombináció után egyenlített a Bolton, de a Tottenham 9 perc alatt lőtt három góljával végül még fölényessé is tette győzelmét. Egyik gólról sem tehetett Bogdán Ádám.

Mindezek után az Arsenal 66, a Tottenham 65, a Newcastle 65, a Chelsea 61 pontos. Két kör van még hátra.

A Tottenham háromgólos sikere:

Eredmények – angol bajnokság

Chelsea – Newcastle 0-2 (0-1)
gólszerző: Demba Cissé (19., 90.)

Bolton Wanderers – Tottenham Hotspur 1-4
gólszerzők: Reo-Coker (54.), illetve Modric (37.), van der Vaart (60.), Adebayor (62., 69.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik