Foci

Vitatott tizenegyessel nyert a Fradi

A zöld-fehérek Pölöskey Péter büntetőjének köszönhetően legyőzték a Vasast az OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Nem túlzás kiesési rangadónak titulálni a Fradi és a Vasas párharcát, ugyanis az angyalföldiek mindössze egy, míg a zöld-fehérek négy pontra voltak a forduló előtt a kiesőzónától. Az erős szélben megrendezett találkozón ezért a ferencvárosiak már az első perctől kezdve kapujához szegezték a Vasast: három perc alatt három helyzetet is kialakítottak, de gólt nem sikerült elérniük.

Az első félidőben az iramra nem lehetett ugyan panasz, a helyzetek számára azonban igen, ugyanis komolyabb ziccer nélkül csordogált végig 44 perc, amikor is a szünet előtt egy erősen vitatott büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Pölöskey értékesített (1-0).

A szünet után megfordult a mérkőzés képe, ugyanis a Vasas érkezett ki harapósabban az öltözőből, de két kihagyhatatlannak tűnő helyzetet sikerült elpuskázniuk: előbb Hercegfalvi egyedül indult meg Jova kapuja felé, de a tizenhatoson belül rossz megoldást válaszott, és ellőtte a labdát a kapu előtt. Percekkel később Dajic is meglőhette volna a maga gólját még két védővel a nyakán is, de miután eltolta a zöld-fehérek hálóőre mellett a játékszert már csak az üres kapuba kellett volna passzolnia, ehelyett kilőtte a labdát a lelátóra.

A második félidő során a hazaiak több támadás végén is a fejüket foghatták, ugyanis lehetőségeiket a pontatlan passzok és befejezés miatt mind elpuskázták.

Győzelmével a Fradi egyre feljebb zárkózik a középmezőnyhöz, míg a Vasas komoly gondban lehet, ha a Pápa és a Kaposvár is pontokat szerez a fordulóban. Détári Lajos alakulata október 22. után győzött újra az Albert Stadionban, akkor az ősi rivális Újpest felett diadalmaskodott.

Eredmény-OTP Bank Liga, 22. forduló
Ferencváros-Vasas-Híd 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Pölöskey (45.)
Ferencváros: Jova – Grúz, Klein, Balog, Junior – Jovanovic, Busai – Kulcsár, Lisztes(Simic 64.), Hakola (Józsi 68.) – Pölöskey.

Vasas: Ilizi – Kovács G., Tóth M., Takács Z.(Katona 46.) – Tóth B., Mehmedagic – Varga G., Bárányos, Dajic (Kiss T. 82.) – Kovács D.(Szabó B. 65.), Hercegfalvi.

Sárga lap: Kulcsár (40.), Klein (53.), ill. Tóth M. (63.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik