Foci

Otthon kapott ki a KTE a PMFC-től

Az esélyesebbnek tartott Kecskemét 2-1-re kikapott a Pécstől az OTP Bank Liga 20. fordulójában.

A Kecskemét az első hazai tavaszi mérkőzésen fél perc alatt 11-est kapott, a Pécs elleni helyosztó rangadón pedig a 27. másodpercben betalált.

Lencse kapott egy szabadrúgást követően nagy labdát Litsingitől, és a Videoton kölcsönjátékosa nem sokat szórakozott, 16 méterről kilőtte a pécsi kaput.

A KTE a Debrecentől kapott ki az előző fordulóban a 91. percben bekapott góllal, a Pécs pedig hazai pályán maradt alul a Ferencvárossal szemben. A pécsiek ha nem is ultimátumot, de büntetést kaptak Mészáros Ferenc vezetőedzőtől, és talán emiatt azonnal válaszoltak, az 5. percben Horváth Zsolt talált be Németh kapujába.

A 11. percben azonban már a vendégek vezettek, Horváthtal szemben szabálytalankodtak, de Takács játékvezető előnyszabályt adott,a kecskeméti védők pedig nem figyeltek eléggé. A labdát Andorka lőtte a hazai kapuba (1-2).

A Kecskemét a hátralévő időben próbálkozott, de a pécsieknek is adódhatott volna még lehetősége. Váratlan, de megérdemelt győzelmet aratott a Pécs.

Eredmény – OTP Bank Liga, 20. forduló
Kecskeméti TE – Pécsi MFC-Mathias 1-2 (1-2)
Kecskemét, 2000 néző, vezette: Takács
KTE: Németh – Alempijevic, Koszó, Balogh, Mohl – Szavic (Balog, 62.), Cukic (Bertus, 24.) – Bori, Litsingi, Lencse – Tököli (Tölgyesi, 82.).
PMFC: Dibusz – Simonfalvi, Causic, Goia, Markovics – Regedei, Demjén, Scepanovic – Horváth Zs. (Nagy, 77.), Andorka (Lantos, 89.), Nagy O. (Frőlich, 65.)
Gólszerzők: Lencse (1.), illetve Horváth Zs. (5.), Andorka (11.)
Sárga lap: Tököli (39.), Bori (74.), Litsingi (91.), illetve Andorka (33.), Scepanovic (66.), Markovic (73.), Frőlich (86.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik