Foci

Fabio Capello elhagyja az angol válogatottat

Azonnali hatállyal lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Nem értett egyet John Terry elmarasztalásával.

Nem Fabio Capello irányítja az angol válogatottat a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon, miután szerdán váratlanul felbontotta szerződését a szövetséggel.

A szűkszavű közlemény, amelyet a szövetség kiadott, kijelenti, az olasz tréner és David Bernstein, az FA elnöke, valamint Alex Horne főtitkár találkoztak egymással a Wembley-stadionban.

Capello nem értett egyet azzal, hogy John Terryt a szövetség megfosztotta a csapatkapitányi poszttól rasszista megnyilvánulása miatt. Sőt, gyakorlatilag kijelentette, vagy Terry lesz a csapatkapitány vagy ő maga távozik a “kispadról”.

“Megmondtam az elnöknek, hogy senkit sem lehet elítélni addig, amíg hivatalosan állást nem foglaltak a hatóságok az ügyben. Ez egy privát ügy, nem a sportról szól. A bíróság majd dönt” – mondta korábban Capello.

Való igaz, még nem született ítélet a kérdésben, a bíróság július 9-én, 8 nappal az Európa-bajnokságot követően ül majd össze.

A védő állítólag Anton Ferdinandnak, a Queens Park Rangers védőjének szólt oda az egyik bajnoki mérkőzésen, ezt pedig Angliában nem tolerálják. Nemrégiben tért vissza hétmeccses eltiltásáról Luis Suarez, a Liverpool uruguayi támadója, hasonló okok miatt bűnhődött ő is.

A szövetség hamarosan megnevezi Capello utódját, a hollandok elleni mérkőzésen Stuart Pearce, az U21-es válogatott szakvezetője irányítja majd a csapatot.

David Bernstein, a szerdai találkozó után egyébként kijelentette, eddigi munkája során Capello mérhetetlen profi módon dolgozott, a szövetség köszönetet mond azért a munkáért, amelyet a nemzeti csapatért tett.

Fabio Capello 2008 decemberében vette át a Háromoroszlánosok irányítását. 42 meccsen 28 győzelem, 8 döntetlen és 6 vereség a mérlege.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik